Még vár ránk ez a Föld

 Először is hadd kezdjem azzal, hogy hálás köszönetet mondjak az iskola igazgatóasszonyának, igazgatóhelyettes asszonyának és a nevelőknek, hogy minden programunkon aktívan kiveszik a részüket, és erre ösztönzik tanítványaikat is.
Nem utolsó sorban köszönöm a diákoknak, hogy több mint 80000 PET palackot gyűjtöttek össze. Ennyit tudnak újrahasznosítani, és nem az erdőben találjuk meg.

Köszönet azoknak a szülőknek is, akik segítették gyermekeiket ebben az akcióban.

Most ugyan a nyári szünet alatt nem vesszük át, de kérjük, hogy gyűjtögessék, mert őszre újra versenyt hirdetünk. Ezután nemcsak ki kell taposni a levegőt a palackokból, hanem a kupakot is vissza kell csavarni. Ezenkívül, ősztől gyűjtjük a fémdobozokat is. Tehát lehet gyűjteni a nyáron.
Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, mert ezt a 80000 db-ot 143-an hozták össze. Van olyan osztály, amely sajnos egyet sem hozott, de van olyan osztály is, ahol 1 gyermek hozott annyit, vagy még sokkal többet, mint a másik osztályokból az egész osztály.


Mint mindig szoktam mondani, hogy nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek rászoktatását a szelektív hulladékgyűjtésre, vagy bármi másra, ez megmutatkozik most is, mert a legtöbb gyermek az első osztályosok közül hozott PET palackot, de darabszámra meglepetésemre mégsem ők gyűjtötték a legtöbbet.

Ebben az évben a 3-3 helyezetten kívül egyénileg is jutalmazzuk azokat, akik kiemelkedően sokat hoztak, és oklevéllel köszönjük meg azoknak, akik 1000 db felett hoztak, 18-an voltak.
Névsor alsó tagozatban:
I.hely: Csimáné Kispál Gyöngyi osztálya 4.b., mely 19385 db PET palackot gyűjtött.
II.hely:  Miklósi Lászlóné 2.b. osztály, mely      9096 db-ot hozott.
III.hely:  Szőnyi Zsuzsanna 1.a. osztály,         8140 db-ot hozott.

Ezenkívül:  olyan nagyon sokat hoztak nemcsak oklevelet kaptak, hanem egy kis ajándékot is.        Galgaras Johnny 4.b. osztályból     6914 db-ot,
Szőnyi Brigitta 4.b.             6630 db-ot,
Nemes Napsugár 2.b.         4000 db-ot,
Fülöp László 2. a.             9000 db kupakot.
1000 db-on felül hoztak még, akik oklevelet kaptak.
Szűcs Boglárka 4.b.             1689 db-ot,
Pelikán Péter 3.a.             1400  db-ot,
Vásáreczki Bianka 3.a.        1950 db-ot,
Gomola Bence 2.a.             1705 db-ot,
Gallai Bianka 2.b.             1413 db-ot,
Kovács Máté 2.b.             1008 db-ot.
Kovács Tivadar 1.b.             1050 db-ot,
Kovács Zoltán 1.b.             1180 db-ot,
Surman Péter 1.b.             1150 db-ot,
Szabados Cintia 1.b.             1300 db-ot,
Volecz Elizabet 1.b.             1150 db-ot,
Meggyes András 1.a.          1530 db-ot,
Rizmajer Richard 1.a.         1371 db-ot,
Baranyi Andor 1.a.             1210 db-ot.
A felső tagozatosok nem voltak ennyire aktívak, de azoknak is köszönöm, hogy egyáltalán hoztak, foglalkoztak vele.
I. hely: Svébisné Komjáti Rozália osztálya 5.a.,     5502 db-al,
II. hely: Anka Istvánné osztálya 6.a. osztály     3677 db-al,
III.hely: Mádiné Homoki Éva osztálya 6.b.     2960 db-al.

A felső tagozatban csak 3 gyermek hozott 1000 db-on felül
Baranyi Simon 5.a. hozott                 1342 db-ot
Bartha Richárd 5.a. hozott                 1775 db-ot,
Kovács Gábor 8.b. hozott                 1255 db-ot.

Van még egy bejelentenivalóm. Mint már évek óta, ebben az évben is gyűjteni fogjuk a jövő héttől a parlagfüvet, mint arról már értesülhettetek szórólapon, plakátokon. Értékes nyereményeket sorsolunk ki a falunapon azok között, akik hoznak parlagfüvet és van tőlünk kapott tombolája. Ezen kívül július 2-án szedési napot is szervezünk, példát mutatva, hogy kell megszabadulni a parlagfűtől. Várunk mindenkit, aki fontosnak tartja, hogy ne legyen annyi parlagfű.
Kérjük, hogy a parlagfűszezon ideje alatt fokozatosan figyeljenek és szedjék ki tövestől, hogy jövőre még kevesebb legyen.

Végezetül kívánok mindenkinek jó bizonyítványt, kellemes nyaralást!


Similar Posts

  • Környezetvédő Világnap

    1972 óta ünneplik a világon a Környezetvédelmi Világnapot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, most ennek tiszteletére készítette ezt a rajzpályázatot  „Élet az erdőben” címmel, mert  2011 évet az erdők nemzetközi évének nyilvánították. Mi eddig csak a gyermeknap keretében foglalkoztunk ezzel a nappal. Ebben az évben először van, és reméljük nem utoljára, hogy külön is…

  • Sikeres veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2022-ben is sikeresen megrendezte a veszélyeshulladék átvételt.  Ebben az évben is sikerült 6 kisteherautót megraknunk, amit nagyon köszönök a Selector Kft-nek, hogy ennyi autót küldött, a lakosságnak, hogy a rossz idő ellenére mind a 6 autó tele lett. Külön köszönet a családomnak, hogy  segített elhozni azoktól a hulladékok, akik…

  • Tekerj velünk!

    „Az élet olyan, mint a kerékpározás.Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk.                                              (Albert Einstein) Elmondhatjuk, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ismét túl van egy nagyon jól sikerült programján.  Mikor elindult a társaság a Polgármesteri Hivatal elől alig voltunk 15-en. Azért nem csüggettünk el, mert mire a kerékpározók kiértek az örkényi Horgásztóhoz, addigra voltunk…

  • Virágültetés az iskolában

    Egyesületünk 3. éve, hogy virágot segít ültetni az alsós gyerekeknek. Nem volt ez másként május 3-án sem. Most a témahét befejezésének megkoronázása alkalmából szépítettük az ablakpárkányokat. Ebben az évben is virágfölddel járultunk hozzá, hogy szépítsük az iskola udvarát pár virágláda megtöltésével. A gyerekek, mint eddig mindig, nagy lelkesedéssel szorgoskodtak az osztályfőnökükkel Kocsisné Gere Máriával; Pallagáné…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    „Földünkért Világnap” alkalmábóla Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 4. alkalommal veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet. A gyűjtés során térítésmentesen lehet leadni az alábbi hulladékokat:Akkumulátor, elektromos és elektronikus hulladékok (hűtő, mosógép, számítógép, konyhai kisgépek, stb.) fáradt olaj, fénycsövek, szárazelemek. A hűtő kompresszor nélkül 1000.- Ft/db,TV, számítógép monitor 79.- Ft/kg. A gyűjtés helyszíne: Hernád, Búcsú térIdőpontja: 2009. október…

  • Szőregi Rózsafesztivál

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület kirándulást szervezett a XVIII. Szőregi Rózsafesztiválra. Nagy várakozással néztünk a Szőregi Rózsafesztivál elé, de mint minden alkalommal kegyes volt hozzánk az idő, nem esett az eső, és hideg sem volt. Mondanom sem kell, hogy a rendezők kitettek magukért, mert mindenhol rózsa volt. Minden rendezvény helyszíne fel volt díszítve rózsával….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük