Similar Posts
Állatok világnapja
„Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.” Krasznahorka László 11. alkalommal rendeztük meg az Állatok Világnapja alkalmával az óvisoknak, és iskolásoknak a pályázatot, amely most nem rajz volt, hanem újrahasznosított anyagokból kellett állatokat készíteni. Nagy örömünkre szolgált, hogy 6 óvis csoport, és 57 iskolás készített felhívásunkra valamilyen állatfigurát. Az óvisok ismét…
Madarak és fák napja
Ebben az évben is megrendeztük, és emlékeztünk a Madarak és Fák napjára. Ki kerékpárral, ki kocsival érkezett a volt Vadászházhoz, most Svalbi tanyának hívják!Nagy örömünkre nemcsak Hernádiak voltunk, hanem meghívot vendégeink is Pusztavacsról. De legnagyobb öröm és meglepetés volt, hogy Somogyvári Laci bácsit is elhozták, aki harmonikájával szórakoztatott bennünket. Nagyon szépen köszönjük neki. Hogy ne csak…
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület információi
Várjuk a tettrekész lakosokat tagjaink sorába. A hernádi Falunapon lehetőségük lesz az Egyesülethez belépni. Továbbá újra meghirdetjük a „Tiszta udvar, rendes ház, parlagfűmentes telek” pályázatot. Részletekről a Falunapon kaphatnak információt a pavilonunknál. Ezen kívül a parlagfű gyűjtés eredményhirdetésével, tombolasorsolásával, valamint a tavaly meghirdetett pályázat eredményhirdetésével, játékokkal szórólapokkal várunk minden kedves érdeklődőt.
Fenyőfa bérlés
Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületnél az idén is bérelhető konténeres (gyökeres) ezüstfenyő. A fenyőfa átvehető az Autóalkatrész üzletnél (Fő út 102.), 2009. december 7 – 12-éig, minden nap 9 -16 óráig, szombaton 9 – 12 óráig. Mérete: kb 80 cm – 120 cm Ára: 4000.- Ft/db Ha nem szeretné a saját kertjében elültetni, akkor visszahozhatja…

