Falufarsang

 Kedves Ismerőseim!

Február 19-én (vasárnap) lesz a Nyugdíjas Egyesület által kezdeményezett

farsangi felvonulás,

amely a Közösségi Háztól indul 15.30-kor.

Akinek van kedve, beöltözhet, szívesen látnak mindenkit.
Süteményt és némi innivalót is szívesen fogadnak.
16-kor a Főtéren lesz a bővebb program,

(ott égetik majd el a telet szimbolizáló szalmabábut).
Mindenkit szeretettel várunk!

(A kép a Csodavár Egyesület honlapjáról származik.)

Similar Posts

  • Falunap

    Elérkeztünk a 19. falunaphoz, amelynek Egyesületünk  hatodik éve aktív részese. Minden évben kitalálunk valami újat, amivel odavonzzuk pavilonunkhoz a falunapra látogatókat.Ebben az évben csemegekukoricát főztünk és azt osztogattuk, nagy sikerrel. Sokkal több kukoricát tudtunk volna szétosztani, mint amennyivel készültünk. A főzőversenyre is beneveztünk. Tiszai Zoltánné tárcsán sütött bepácolt csirkecombot, mellhúst, krumplit, hagymát. Károlyi Mihály és…

  • Szüreti felvonulás

    Már évek óta a csatorna partján fogadjuk a szüreti felvonulókat, nem volt ez másként ebben az évben sem. Eddig mindig készítettünk valamilyen díszítést, most élő díszlet volt, mert a vendégvárók felöltöztek népviseletbe és így vártuk a felvonulókat, nemcsak terített asztallal.

  • 23. hernádi falunap

    Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai…

  • Környezetvédők falunapi programja

    Az idén is több érdekes programmal várjuk a falunapra kilátogatókat. Játszhatnak puzzle (kirakos) játékokkal, kiállítást is készítünk újrahasznosítható dolgokból. A pecásoknak is adunk ötletet, hogyan lehet házilag gilisztákat tartani, szaporítani. Paravánjainkon további tanácsokat láthatnak, mit lehet házilag készíteni az kidobásra ítélt hulladékból. Beneveztünk a főzőversenyre is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebben az évben…

  • Budapesten jártunk

    Már régebb óta szó volt róla, hogy meg kellene látogatnunk a Szépművészeti Múzeumot, amit összekötöttünk a várbeli sétával is. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy jó kis program volt Múzeumban rengeteg festmény van, melynek csak egy töredékét láthattuk az 1 óra alatt. Nyugdíjas Egyesület szervezte, de a Környezetvédő Egyesületből is ott voltunk jó páran. Emlékeimben élt egy…

  • Falufarsang 2012

    A Nyugdíjas Egyesület már harmadik éve rendezi meg a falufarsangot (télbúcsúztató felvonulást). Ebben az évben is sikeresen túl vagyunk rajta. Nagyon ötletes jelmezekben vonultak fel. Az Illés bábut kiskocsin húzták maguk után, melyet nagy siratás közepette égették el, mellyel a tél temetését szimbolizálták. Egy kis információ, miért is ünnepeljük a farsangot >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük