Egy kihalt békafajt támasztottak fel újra a tudósok

 Egy kihalt ausztrál békafaj genomját nyerte ki és élesztette újra egy tudóscsoport. A kutatók egy bonyolult klónozási technikát alkalmaztak, mellyel egy „halott” sejtmagot egy másik békafaj friss petesejtjébe ültettek.

A Rheobatrachus nevű békafajt 1972-ben fedezték fel, hogy aztán 1983-ban már kihaltnak is nyilváníthassák. A petéiket lenyelő, utódaikat a gyomrukban majd a szájukon át világra hozó gyomorköltő békák családjába tartozó Rheobatrachus silus képviselői 1983-ban haltak ki, az Új Dél-Walesi Egyetem Lazarus projektje azonban képes volt sejtmagokat kinyerni egy 1970-es években begyűjtött szövetmintából, amit immár 40 éve tartanak hagyományos mélyfagyasztásban.

Ennek a békafajnak különlegessége, hogy a petéit lenyeli és kikapcsolja a gyomorsavtermelését, hogy az utódai a gyomrában békésen kifejlődhessenek és hat hét múlva világra jöhessenek. Fagyasztásban tárolt szövetmintákból sikerült a kihalt kétéltű genetikai anyagát egy másik békafaj petéjébe juttatni, amiben meg is indult a sejtosztódás, de az embrió stádiumban megakadt a folyamat.
Az elmúlt öt évben a kutatók a szomatikus sejtmag áthelyezés nevű laboratóriumi technikával kísérleteztek, melyben friss donor petesejteket vettek a Rheobatrachus silus-szal távoli rokonságban lévő Mixophyes fasciolatus-tól, inaktiválva a sejtmagot, amit ezután kicseréltek a kihalt faj sejtmagjával. Több petesejt spontán osztódásba kezdett és az embriói állapot korai szakaszába fejlődött. Bár egyetlen embrió sem élt néhány napnál tovább, a genetikai tesztek megállapították, hogy az osztódó sejtek a kihalt faj genetikai anyagát tartalmazzák. Az eredmények még publikálásra várnak.
„Halott sejteket élővé reaktiváltunk és a folyamatban életre keltettük a kihalt béka genomját. Most rendelkezésünkre állnak a kihalt faj friss sejtjei, melyeket felhasználhatunk a jövő klónozási kísérleteiben” – mondta Mike Archer professzor, a Lazarus projekt vezetője. „Egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy az előttünk álló akadályok csupán technikaiak, nem biológiaiak, így hamarosan célt érünk. A legfontosabb, hogy sikerült demonstrálnunk a technikában rejlő hatalmas ígéretet, melyre a kihalásra ítélt fajok megőrzésének egy eszközeként tekinthetünk”.

Archer szerint ez jobbára technikai probléma és a megoldása csak idő kérdése. A kutató szerint a béka életre keltése egyfelől gyógyászati eredményeket is hozhat a faj érdekes gyomorsav termelési mechanizmusa miatt, ugyanakkor az emberi faj morális kötelességének is tekinti, hogy az általa okozott fajkihalásokat jóvátegye, ha lehetséges.
Archer professzor március 15-én beszélt először a nyilvánosság előtt a Lazarus projektről, melynek egy jövőbeli lépéseként az ugyancsak kihalt erszényesfarkast, másik nevén tasmaniai tigrist szeretné klónozni. A beszámolóra a Washingtonban megrendezett TEDx DeExtinction eseményen került sor, ahol több más faj visszahozásáról is beszéltek a világ különböző országaiból érkezett kutatók. A lehetséges jelöltek között olyan állatokat találunk, mint a gyapjas mamut, a dodó, a kubai vörös arapapagáj, és az új-zélandi óriás moa. A Lazarus Projektben dolgozó tudósok legnagyobb álma, hogy a Dodo-nak elnevezett gyapjas mamutot is felélesszék egy napon.

A klónozás
A klónozás ivartalan, a véletlent kizáró szaporodási forma, amely során genetikailag azonos, magasabb rendű szervezetek jönnek létre. A klón lényegi tulajdonsága, hogy az utódszervezet (ami lehet egyetlen sejt is) genetikai szempontból teljesen megegyezik az anyaszervezettel, mivel kialakulása során nem történt olyan ivaros folyamat, amely a gének megváltozására alkalmat adott volna (az esetlegesen fellépő mutációktól most az egyszerűség kedvéért eltekintünk).

A legtöbb embernek a klón szó hallatán mesterséges módon, egy teljes emberi szervezet előállítása jut eszébe. Ez a fogalom azonban jóval összetettebb ennél. A klónozás egészen a sejtek szintjén kezdődik, s a természet sok esetben saját maga is állít elő klónt.
Dolly egy birka, a világ első klónozott emlőse. 1996. július 5-én született Edinburghben. 2001-ben egy birkáknál nagyon gyakori betegséget kapott el, ám immunkezeléssel sikerült meggyógyítani. Dolly 2003-ban pusztult el, 6 éves korában. Halála után kitömték, és Edinburghben kiállították.
Már a 30-as évektől próbálkoztak a kutatók mesterséges ikrek előállításával, amelyeket maghasítással akartak létrehozni. Azonban az első igazi áttörést az 1997-ben mesterségesen előállított juh, Dolly jelentette. Innentől mondhatjuk azt, hogy a klónozás valóban kivitelezhető magasabb szerveződési szinten is. A klónozás nagyon ígéretesnek látszik az egyes betegségek gyógyításánál, néhány betegség esetén pedig pillanatnyilag ez tűnik az egyetlen lehetséges útnak.

Vélhetően a saját sejtek klónozásával egyszer majd olyan szöveteket, szerveket lehet létrehozni, amelyeket a klónozás donorjába visszaültetve, egyáltalán nem váltanak ki immunreakciót, amelyeket az immunrendszer teljesen saját szövetként szervként ismer el. Úgy tűnik, hogy ehhez a legreménykeltőbb út a sejttenyészeteken keresztül vezet. Ezt támasztja alá az is, hogy a Szöuli Nemzetközi Egyetem kutatói friss petesejt és ugyanazon donor testi sejtjének egyesítésével eljutottak a donor őssejt vonalához. Ebből az őssejtből 3-féle sejttípus fejlődött ki. Amikor ezekből egerekbe ültettek be sejteket, izom- , porc- , és csontsejtek jöttek létre belőlük.

(forrás: RichPoi.com)

Similar Posts

  • A túzok lett a 2014-es év madara!

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az év madara cím odaítélésével a figyelmet szeretné felhívni a veszélyeztetett fajra. A világszerte veszélyeztetett faj magyarországi populációja jelentősen megfogyatkozott az elmúlt évtizedekben. Korábban az egész Kárpát-medencében fészkeltek, ma már csupán a Dunamenti-síkságon és a Hortobágy térségében maradtak fenn nagyobb számban. A túzok nagy termete ellenére is tud repülni,…

  • Tulipánból festék, használt farmerből hangszigetelés készül

    Használt farmerből hangszigetelés és lebomló ruhák: holland cégek járnak az élen abban, hogy bebizonyítsák, ami másnak hulladék és ezzel járó költség, az valójában nyersanyag és még bevételt is hozhat. Rengeteg szó esik a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás hatékonyságának a javításáról, ám önmagában nem elég erre fókuszálni, egyre több szakértő hangsúlyozza, hogy a körforgásos gazdaság…

  • A kecsege lett 2015 hala

    A galócát és a vágódurbincsot úszta le a Magyar Haltani Társaság honlapján zajló szavazáson. A kecsege (Acipenser ruthenus) lett az év hala 2015-ben – tudatta a Magyar Haltani Társaság elnöke csütörtökön az MTI-vel. Harka Ákos közlése szerint a társaság honlapján most zárult közönségszavazáson a kecsege a négyezret meghaladó szavazat 60 százalékával előzte meg a másodikként…

  • Föld napja – 2015. április 22.

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület mindenki szíves figyelmébe ajánlja a következő sorokat. „2015 az évfordulók éve – idén ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak. Sokat tettünk, de nem eleget – ezért is volt 2014 az eddigi legmelegebb év a Földön a mérések 1900 körüli kezdete óta. 2015…

  • Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok május 1-jén

    A munka ünnepe, a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja 1890 óta (Labour Day, International Workers’ Day), kivéve az USA-ban és Kanadában. A Törvény Napja (Law Day) az USA-ban és Kanadában, 1961 óta. [1] A népek egységének napja Kazahsztánban. Franciaországban 1561 óta május 1-jén tartják a gyöngyvirág ünnepét (fête du muguet), mivel IX. Károly ekkor tette hivatalos aktussá azt a néphagyományt, amely szerint az ezen a napon ajándékba adott gyöngyvirágszál szerencsét hoz. A májusfa-állítás napja. Első…

  • 2011. év madara a széncinege

    A faj nem veszélyeztetett, nem csökken az állománya; alkalmazkodóképes, mesterséges odúkkal jól telepíthető. Szükségünk van egy olyan pozitív példára, ami igazolja, hogy mindannyian tehetünk korunk egyik legnagyobb kihívása, az élőhelyrombolás, a fajok eltűnése ellen. Napjainkra a természetes élőhelyek átalakítása, életközösségeik változatosságának csökkenése olyan mértéket ért el, hogy már nem csak a biológusok, ökológusok és a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük