Veszélyeshulladék-gyűjtés

2014. szeptember 28. Jó reggelt!

Kopogtatnak, 7 óra 50 perc. Álmosan nyitok ajtót. Bihari barátom hozott 1 „halott” TV-t, hol lehet letenni, mert még senki nincs a Búcsú téren és már 8 óra. Mondom, 9-kor kezdünk gyűjteni, illetve átvenni. Minden esetre elkísértem utolsó útjára a készüléket. Nem sokáig árválkodott egyedül, mert társaságot kapott: néhány hangszórót és más kiszuperált lomot.

 Az idő haladt – 8 óra 50 perc, megérkezik az Egyesület elnöke. Telefonon, hol az autó, öt perc és ott lesz, valóban 55-kor megérkezik a Fe-Group 30 m3-es konténerrel.

9 óra: érkeznek az első „beszállítók”. Ömlesztik a sok hulladékot TV, mosógép, hűtő, számítógépek, háztartási elektromos készülékek.

9 óra 30: már van 10 db tévénk, 8 db hűtőnk és 3 mosógépünk. Megjelenik az első guberáló, nem vihet el semmit, szomorúan, morogva tovább áll. Egyszerre érkezik 5 gépkocsi, türelmesen várják, hogy megszabadítsuk veszélyes terhüktől. A konténer már félig van pakolva, de győzzük, mert tudjuk, hogy a jóért dolgozunk. Az általunk gyűjtött hulladékokból feldolgozás után ismét új dolgok születnek.

10 óra 30 perc: kerékpáros érkezik, a csomagtartón döglött akkut hoz. Csodálkozik, hogy örülünk neki és az akkunak. A hangulat jó, viccelődve fogadjuk az ismerősöket, „nem veszünk semmit”, csak hagy rakjam le, mivel már 2 éve kerülgetem, pakolgatom, így nehezen válok meg tőlük. A múlt héten végleges elhatározásra jutottam, mikor belerúgtam az egyikbe, szűk volt a hely miattuk.

11 óra 30 perc, befutnak az utolsók. Már csaknem tele a konténer. Harangoznak, vége a munkának, mert nekünk az volt, de még várunk kb. 10 percet, azután zárjuk a jóllakott konténer ajtaját és a hulladék elindul a megújulás felé. Nyugtával dicsérjük a napot.

Sikerrel zárult a felhívásunk. Köszönjük a lakosság aktív hozzáállását és közreműködését, nélkülük nem sikerült volna.
Mj.:Ezt a gyűjtést másnak kellene végezni, de az nem teszi, pedig azért fizetjük.   

K.M.

Similar Posts

  • A hetedik

    Már 7. alkalommal szervezte meg Egyesületünk a kerékpártúrát. Eddig a vacsi erdőbe mentünk, de már tavaly is lehetőségünk volt Örkényre kerekeznii, így ott ünnepeltük meg a Madarak és Fák Napját a Horgásztónál.  Igaz az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, de azért mégis voltak bátor vállalkozók, akik velünk tartottak.Induláskor 10-en voltunk, mire odaértünk Örkényre, már 35…

  • Szőregi Rózsafesztivál

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület kirándulást szervezett a XVIII. Szőregi Rózsafesztiválra. Nagy várakozással néztünk a Szőregi Rózsafesztivál elé, de mint minden alkalommal kegyes volt hozzánk az idő, nem esett az eső, és hideg sem volt. Mondanom sem kell, hogy a rendezők kitettek magukért, mert mindenhol rózsa volt. Minden rendezvény helyszíne fel volt díszítve rózsával….

  • Batyus buli május 1-jén

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 6. éve rendezi meg civil szervezetek részére a Tájház udvarán májusfaállítással egybekötött kis bulis délutánját. Elmondhatjuk, hogy megint eltöltöttünk egy vidám délutánt. Ettünk, ittunk, szalonnát sütöttünk, dalolgattunk, beszélgettünk. Annyira jó volt a hangulat, hogy a végén még táncra is perdültünk.   Köszönjük Kovács Janinak ezt a felejthetetlen hangulatot, és…

  • Környezetvédő Világnap

    1972 óta ünneplik a világon a Környezetvédelmi Világnapot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, most ennek tiszteletére készítette ezt a rajzpályázatot  „Élet az erdőben” címmel, mert  2011 évet az erdők nemzetközi évének nyilvánították. Mi eddig csak a gyermeknap keretében foglalkoztunk ezzel a nappal. Ebben az évben először van, és reméljük nem utoljára, hogy külön is…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük