Similar Posts
Az állatok világnapja – október 4.
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület negyedszer emlékezett meg az Állatok Világnapjáról. Az óvodásoknak rajzpályázatot hirdetettünk, „Élővilágunk” címmel. Nagy örömmel tölt el, hogy ebben az évben is sok szép rajzot kaptunk pályázati felhívásunkra. A világnapok sorában számtalan, az állatokkal foglalkozó ünnep alakult ki, felmérve a „konkurenciaharcot” mindegyik keresi saját arculatát, amellyel újat és különlegeset nyújt….
Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 6. alakalommal tartja meg hagyományos országos szemétszedő akcióját 2010. április 22-én (csütörtök). A Föld Napja alkalmából szervezett eseményre ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is csatlakozik a felhíváshoz, így lehetőségünk lesz sok hulladéktól megszabadulni. Csatlakozzon aki tud, az országos szemétgyűjtő akcióhoz, melyet…
120 ezer PET-palack
Óriási öröm nekünk, hogy ebben a tanévben is nagyon szorgalmasak voltak diákok, szülők, tanárok egyaránt. Egyesületünk már 2010 óta pályázatot hirdet PET-palack gyűjtésre, 2 éve már a fémdobozokat is átvesszük. Elmondhatjuk, hogy egyre nagyobb lelkesedéssel gyűjtik a gyerekek. Eleinte kevesebb volt, most 120.000 db PET-palackot és 26.000 db fémdobozt hoztak be. Ezt az egész gyűjtési…
Szavazzon 2012 év madarára
Egerészölyv, fekete rigó vagy vörös vércse: ezekre a madarakra lehet szavazni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által kezdeményezett online voksoláson, amelynek célja a 2012-es év madarának megválasztása. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az eddigiektől eltérően idén a lakosságra bízza a 2012-es év madarának kiválasztását. A természetvédelmi szervezet honlapján két elterjedt ragadozómadárra és…

