Gyalogtúra

Sikeresen túl vagyunk az „Őszbúcsúztató gyalogtúrán”. Kegyes volt hozzánk az időjárás, mert a többnapi eső után végre október 25-én nem esett az eső. Amikor összejöttünk, még a nap is kisütött.

Vidám társasággal mentünk az újhartyáni horgásztóhoz sétálni. A séta szó nem mindenkinél ugyan azt jelenti, mert voltak, akik elég jó tempóban mentek, de hát aki nem bírta a sietős lépteket, az is odaért. Nagyon szép rendezett a tó, igaz még most alakítgatják, de lassan visszakapja régi fényét – évekkel ezelőtt is halastó volt ott. Nagy területen van, még nincsenek kiépített stégek csak egy, és még nem igazán járnak oda horgászok, de lassan ez is változni fog. Egyelőre sporthorgászat folyik, tehát nem lehet elhozni a halat, ezen is változtatni fognak. Több hektáros terület bekerítve, kis sziget a közepén, ahol libák legelnek, másik oldalán egy gulya legelész, igen szép látvány. Különös hangulata van.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött és a tulajdonosnak, hogy megengedte nekünk, hogy meglátogassuk a halastavat.

Similar Posts

  • Majális a Tájháznál

    Megint túl vagyunk egy rendezvényünkön, ami nagyon jól sikerült.Az eső ellenére is jól éreztük magunkat. Felejthetetlen délutánt töltöttünk el a Nyugdíjas Egyesület tagjaival közösen. Állítottunk májusfát, sütöttünk szalonnát, ettünk zsíroskenyeret hagymával, és természetesen a nyugdíjasok dalra is fakadtak. A nap eseményeiről a galériában láthatók képek

  • Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről

    A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Túl vagyunk 2 programunkon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt felhíváshoz már 3. éve csatlakozva, sikerült 3 fuvar illegális szeméttől megszabadulni. Köszönet a közmunkásoknak, hogy segítettek összegyűjteni azt a sok szemetet.Sajnos erről kép nem készült elnézést kérünk. 2010. április…

  • Tövestől tépjük ki!

    Már hatodik éve, hogy elkezdtük a parlagfű ellen a küzdelmet. Meg kell jegyezzem, hogy minden évben csatlakoztunk az országos felhíváshoz, tavaly (2010) megnyertük a 4 milliós játszóteret is, amit majd az iskola udvarán fognak felállítani. Ebben az évben az Községi Önkormányzat felhívásához  csatlakoztunk, és nemcsak gyűjtöttük másfél hétig a parlagfüvet, de július 2-án több zsáknyi…

  • 10 év

    Eltelt 10 hosszú, de mégis rövidnek tűnő nehézségekkel, sikerekkel teli 10 év. Először is köszönjük Károlyi Mihálynak, hogy 10 évvel ezelőtt megalakította egyesületünket. Én hatodik éve vezetem – és büszkén mondhatom, hogy a 6 év alatt rengeteg eredményt értünk el. Nagy öröm ért bennünket, nagyon büszkék vagyunk, és lehetünk, mert tagjaink sorában van 2 olyan…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük