Veszélyeshulladék-gyűjtés, lomtalanítás

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 10. éve, hogy megszervezi a veszélyeshulladék-gyűjtését.

 Ebben az évben is sikerült meglepnie a lakosságnak azzal a nagy aktivitással, amit felhívásainkra tanúsítottak. Egy 1,5 tonnás autót küldtek a veszélyes hulladékért, és utána várhattuk, hogy érkezzen egy nagyobb is, mert a kisebb autóba nem fért bele, annyi mindent hoztak össze. Nagyon köszönjük!

Előzetesen a menedzsernek jeleztem, hogy nagy autót kérünk – ne érje őket meglepetés. Mivel azt gondolta, elég lesz egy kis teherautó is, az igen gyorsan tele lett és még kellett nagy autót is rendelnünk.

A lomtalanítást is sikerült ugyan erre a napra tenni, mostmár 3. éve, hogy mindkét program együtt fut. Így sokkal aktívabb volt a lakosság, mert nemcsak egyféle hulladékot hozhatott ki, hanem sokan vettek annyi fáradságot, hogy a Búcsú térre kihozzanak egyéb lomot is. Voltak olyanok is, akik többször fordultak, hogy minél több hulladéktól megszabaduljanak. Nagy örömünkre sikerült azoktól is elhozni a felgyülemlett lomot, akik nem tudták sehogy megoldani a szállítást. Ebben Nagyközségünk Önkormányzata, és Egyesületünk is segített.

Közel 5 tonna, pontosabban 4975 kg veszélyeshulladékot és 20 tonna lomot sikerült összegyűjteni.

 
Reméljük, mindenki megelégedésére szolgált az akciónk!




Similar Posts

  • Eszem a zúzádat

    Már évek óta megrendezésre kerül az Örökség Egyesület által szervezett gasztró rendezvény, amelyen a civil szervezetek vesznek részt. Főzünk valamilyen ételt, amit közösen megeszünk.  Egyesületünk tárkonyos ragulevest készített csirkéből. Azt hiszem nagyon jól sikerült, mert elfogyott mind.  De Tiszai mama jóvoltából volt kenyérlángos is. Kaptunk almát Károlyi Mihály felajánlása, nagyon finom volt az is.Kóstoltunk a többi…

  • Nyugdíjas évzáró bál

    Ebben az évben is, mint eddig már jó pár éve, engem is meghívtak a Nyugdíjas Egyesület év végi báljára. El kell mondjam, hogy még mindig a nyugdíjasok azok, akikre minden rendezvényen, minden megmozduláson lehet találkozni. Ők azok, akikre minden helyzetben számítani lehet. Nagyon sok helyre járnak főleg a Búzavirág Énekegyüttes, akik viszik a hírünket az…

  • Gasztronómiai rendezvény

    Mint már évek óta, ebben az évben is meghívást kaptunk az Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület gasztronómiai rendezvényére. Volt már hagyományőrző disznóvágás, libapucolás, csirkeétel. Ebben az évben minden Egyesületnek magyaros ételt kellett főznie. Az Örökség Egyesület szürke marhából főzött pörköltet, a Nyugdíjas Egyesület libából gulyáslevest, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete marhapörköltet, a Motoros Hungary Egyesület kakaspörköltet….

  • Mikulás

    Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást. Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta. A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a…

  • Tanévnyitó 2018

    2018.augusztus 31-én tanévnyitó ünnepség volt a hernádi általános iskolában.   A Himnusz elhangzása után Ráczné Kocsis Krisztina igazgatónő köszöntötte a megjelenteket. Külön szólt az elsősökhöz, az ötödikesekhez és a nyolcadikosokhoz, valamint a szülőkhöz, akiket arra kért, hogy nagyon figyeljenek oda gyermekeikre.  Az Iskoláért Alapítvány elnöke ismertette az ebben a tanévben is zajló egyéni és osztályonkénti…

  • Csati – parti

    Mióta újra van szüreti felvonulás – a fő út végefelé a csatorna partján – mindig fogadjuk a felvonulókat. Nem volt az másként ebben az évben sem. A Zsolnai Misiéktől, a Gavló Feriékig, a Hmiró Zsolttól, a Szívosékig, az Ország  Zsolttól, a Nagy családig, a Kucsera Lászlóéktól, a Racskó Janibácsiig, mindenki összefogott és díszítettünk, zsíroskenyeret kentünk,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük