Nyugdíjas évzáró bál
Ebben az évben is, mint eddig már jó pár éve, engem is meghívtak a Nyugdíjas Egyesület év végi báljára.
El kell mondjam, hogy még mindig a nyugdíjasok azok, akikre minden rendezvényen, minden megmozduláson lehet találkozni. Ők azok, akikre minden helyzetben számítani lehet. Nagyon sok helyre járnak főleg a Búzavirág Énekegyüttes, akik viszik a hírünket az országban, és jobbnál jobb eredményeket érnek el. A Szépkorúak KI MIT TUD-ján is már harmadik éve elhozzák az első helyezést – de egyénileg és szavalással is kitűnnek a többiek közül – így nagyon büszkék lehetünk rájuk és szívből gratulálunk az elért sikerekért.
Ezen kívül a mulatást is taníthatnák a fiataloknak, mert ők még tudják, hogy kell igazán mulatni, jó hangulatot teremteni.
Fergeteges műsort adtak elő, a vacsora is nagyon finom volt, és aki ott volt, az biztosan elmondhatja, megérte ott lenni.
Köszönjük, hogy ott lehettünk! További jó egészséget, és sikereket kívánunk nekik!
