Eleink ételei

Ismét megrendezésre került a gasztró rendezvény, mely a civil szervezetek részére van megrendezve, ahol közösen főzünk a tájháznál és este közösen esszük meg, a művelődési házban.

Ebben az évben „Eleink ételei” címet adták ennek az eseménynek, amely keretében olyan ételeket kellett főzni, amit elődeink főztek. Mi Jókai bablevest főztünk, ami ugyan ma is divat, de a régi recept szerint készítettük el. Nagyon finomra sikeredett.

Este a Búzavirág énekegyüttes énekeivel nyitotta meg a vacsorát, utána elfogyasztottuk és vidám éneklés és zeneszó mellett tovább élveztük, hogy együtt lehetünk.




Similar Posts

  • Gratulálunk!

    Örömmel tudatjuk a honlapunk olvasóival, hogy nagy megtiszteltetés érte egyik alapító tagunkat, dr. Fodor Istvánt. Dr. Fodor István több évtizeddel ezelőtt telepedet le Hernádon, feleségével, Szécsényi Gabriellával, (akit sajnos már elveszített). Mindketten állatorvosok voltak és a helyi Március 15 MGTSZ-ben dolgoztak. 1989-ben lakossági kezdeményezésre alakult meg a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, melynek alapító tagja…

  • Állatok világnapja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 15. alkalommal rendezte meg a rajzpályázatot.  Ebben az évben a „Színes állatvilág” címet adtuk neki. Nagy örömmel vettük, hogy a tavalyi évet is túlszárnyalva 218 rajzot kaptunk. Büszkék vagyunk, hogy ennyi ügyeskezű, rajzot kedvelő gyermek jár ebbe az iskolába. A zsűrinek ebben az évben is nagyon nehéz dolga volt,…

  • Az év madara

    2024-ben is megválasztották az év madarát. Ebben az évben a kerecsensólyomra esett a választás.  A faj 60 %-a hazánkban fészkel.„A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála.”„A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít, évente egyszer költ. A sziklafalak párkányain hollók fészkét,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük