Állatok világnapja – Rajzpályázat

Similar Posts

  • Az iskola szépítése

    Most már második éve, hogy segítünk az iskolásoknak szépíteni az ablakokat.   Ebben az évben is muskátlit ültettünk a Duhaj Szidónia osztályával.Segítségemre volt a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület néhány tagja is, így a gyerekek nagy örömére hamar végeztünk. A muskátli az a drága, A magyar lélek virágaÉs az igazi, a csinos,Mint a borvirág, oly…

  • Szelektív hulladékgyűjtés

    Kedves Hernádi Lakosok! Szeretném Önökkel megosztani Az NHSZ OKÖT Nonprofit Kft. tájékoztatóját.  A gyerekek az iskolában, óvodában továbbra is gyűjteni fogják a PET palackot, fém dobozt, de most lehetőség van arra is, hogy a tájékoztatóban megadott módon otthonától is elvigyék a szelektíven gyűjtött hulladékokat. A tájékoztatóban és a zsákokon is rajta van, hogy milyen hulladékot…

  • Pörköltfeszt

      2012.október 20-án immár  9. alkalommal jöttek össze a civil szervezetek főzőmesterei a Faluház udvarán, hogy vacsorát főzzenek a többieknek. Ebben az évben pörköltöt kellett  készíteni. A mi főszakácsunk Tiszai Zoli volt, aki a hagyományos magyar ételt egy kis zöldborsóval „bolondította” meg.   Este hat órakor a Művelődési Ház asztalán illatoztak a finomságok, de nem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük