Madarak és fák napja

Megint sikerült egy sikeres bulit szervezni. A kerékpártúra nagyon jól sikerült, így kint a Vadászháznál a természetben madárcsicsergés, jó levegő, jó hangulat, vidám társaság! A paprikás krumpli is jó sikerült.


Köszönjük, hogy kimehettünk oda.

A jó hangulatról szokás szerint Kovács Jani gondoskodott. Az ebédről meg Holiné, meg a Nagy Laci.

 Nagyon köszönöm a résztvevőknek, hogy eljöttek, és jó hangulatban telt el ez a nap is.


„A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény,[1] mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját”. (Wikipédia)

Nagy Lászlóné

Similar Posts

  • Gyalogtúra a Táborfalvi tanösvényen

    Ahogy ősszel ígértük, a Madarak és fák napját idén Táborfalván, a Betyár-dombi tanösvényen töltöttük. Az őszi kiránduláskor esett az eső, akkor is csodálatos volt a táj, de tavasszal teljesen más. Csodálatos szombat délelőtt, ragyogó napsütésben kirándultunk nagyobb részt Táborfalva, kisebb részt Ladánybene területén létesített Betyár-dombi tanösvényen, kb. 4 km hosszan. 4 évestől 65 évesig minden…

  • Virágültetés

    Földünket – és szükebb környezetünket – nem csak a vesszélyeshulladék-gyűjtéssel próbáljuk szebbé és élhetőbbé tenni, hanem virágültetéssel is, a nemrég kihelyezett – Ludányi Jenő által faragott falutábláknál. Úgy gondoltuk, ha már kaptunk ilyen szép táblákat, a környéke is szép legyen, virágot ültetünk. Köszönetet kell mondanom Revák Józsefnek, aki már eddig is sokat tett a községünkért,…

  • Kerékpártúra

    Negyedik alkalommal rendeztük meg a vacsi erdőbe induló májusi kerékpártúrát. Elmondhatjuk, hogy ez a rendezvényünk is jól sikerült. 40 bátor ember nekiindult a túrának. A Polgármesteri Hivatal elől indultunk és negyvened magammal hamar odaértünk a piknikhelyre. Minden korosztály képviseltette magát. A legfiatalabb kerékpározó 5 éves, a legidősebb 75 éves. Természetesen a nyugdíjasok ismét kitettek magukért,…

  • Majális a Tájháznál

    Megint túl vagyunk egy rendezvényünkön, ami nagyon jól sikerült.Az eső ellenére is jól éreztük magunkat. Felejthetetlen délutánt töltöttünk el a Nyugdíjas Egyesület tagjaival közösen. Állítottunk májusfát, sütöttünk szalonnát, ettünk zsíroskenyeret hagymával, és természetesen a nyugdíjasok dalra is fakadtak. A nap eseményeiről a galériában láthatók képek

  • Sikeres veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2022-ben is sikeresen megrendezte a veszélyeshulladék átvételt.  Ebben az évben is sikerült 6 kisteherautót megraknunk, amit nagyon köszönök a Selector Kft-nek, hogy ennyi autót küldött, a lakosságnak, hogy a rossz idő ellenére mind a 6 autó tele lett. Külön köszönet a családomnak, hogy  segített elhozni azoktól a hulladékok, akik…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük