Mikulás

Donászy Magda: Télapó

Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.
Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.

Ebben az évben is megrendezésre került a Falumikulás a gyerekek nagy örömére!



A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület most is, mint mindig teával várta a Főtérre látogatókat. A Nyugdíjas Egyesület meg finomabnál finomabb süteményekkel készültek. A gyerekek vidám énekekkel és versekkel köszöntötték a Télapót!
Vidám hangulatban telt ez az esemény is!



Similar Posts

  • Diáknap

    „Minden gyereknek szüksége van arra, hogy feltétel nélkül szeressék!”  Elérkeztünk a Diáknaphoz is. Ez mindig tanév vége felé van, mikor a gyerekek már elfáradnak a tanulásban, és egy jó kis kikapcsolódás számukra ez a nap. Már negyedik éve, hogy Diáknapot is ünnepelünk az iskolásokkal. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebből a napból is kiveszi…

  • A „Hernádért” Emlékérem büszke tulajdonosai lettünk!

    Ebben az évben is október 23-án, nemzeti ünnepünkön adta át Hernád Nagyközség Önkormányzata nevében Zsírosné Pallaga Mária polgármester-asszony a „Hernádért” emlékérmeket. Az idei díjazottak: Gelle Ferenc rendőr-alezredes, valamint a Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. A Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 1998-ban alakult, civil kezdeményezésre. Bíróság által csak 2000-ben jegyezték be, onnantól teljesen hivatalosan működik az Egyesület.Az egyesület tagjai…

  • Terepszemlén

    Közeledik a tavasz, így végigjártunk minden utcát és dűlőutat, hogy mennyire tartjuk rendbe portáinkat, az utcafrontokat, erdőink utjait. A kisebb utcák nagy részében szép, rendezettek a porták és az utcák is, köszönjük az ott lakóknak. Viszont a főutak mellett, Újhartyán-Hernád, Örkény-Hernád között, valamint az erdei utaknál nagyon szomorú látványban volt részünk. Nem hiszem el, hogy…

  • Május 1.

    Reggel 8-kor, mint évek óta mindig feldíszítettük a községünk májusfáját. Délután pedig a tájháznál tartottunk egy kis majálist. Sokan eljöttek, aminek nagyon örültünk. Kivételesen nem batyus majális volt, mint ahogy meghirdettük, hanem a Jaczina házaspár megvendégelt bennünket egy kis őzpörkölttel az 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Kívánjuk, még sok boldog évet érjenek meg együtt. Nagyon jól…

  • Május 1.

    2026-ban is megtartottuk a szokásos majálisunkat a Tájháznál. Ekkora sikere már régen nem volt. Habár mindig sokan szoktunk lenni, de ennyien még nem igazán.   A hangulat fergeteges volt. Erről Kovács Jani ismét gondoskodott, amit nagyon köszönünk neki.Olyan jó volt a hangulat, hogy még táncra is perdültünk.Nagyon szépen köszönöm, hogy ismét partnerek voltatok a sikeres lebonyolításban…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük