Milyen környezetvédelemmel kapcsolatos világnapok vannak, és miért tartjuk őket?

Április 22. – A Föld Napja

1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
A Föld Napja környezetvédelmi akciónap.

news: fak2.jpgMájus 10. – Madarak és Fák Napja

1902. május 19-én Párizsban az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a Madarak és Fák Napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk írt elő. Megünneplésének napja változó.

Szeptember 20. – Takarítási Világnap

1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szeptember 20-ra meghirdette a Takarítási Világnapot, amelynek célja a világméretű takarítás. Jelszava: „Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon. ” Az akció Ausztráliából indult el, ahol 1985-től szerveznek országos nagytakarítási napot.

Szeptember 21. – Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap

Október 6. – Állatok Világnapja

Október 4-én, Assisi Szent Ferenc halálának napján ünnepeljük, de világszerte, így 1991 óta Magyarországon is minden év október első vasárnapján tartják. A világnapon a vadon élő állatok védelmére figyelmeztetnek és pusztításuk ellen tiltakoznak.

Október 21. – Földünkért Világnap

1991-ben a Föld védelméért világméretű kampányt kezdeményeztek (Caring for the Earth), azóta október 21-én tartják a FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAPot.

November 27. – „Ne vásárolj semmit” Nap

A „Ne vásárolj semmit” napot Ted Dave kezdeményezte 1992-ben. Ted Dave a reklám szakmában dolgozott. Elhatározta, hogy tesz valamit a reklámok állandó túlvásárlásra buzdítása ellen. Ettől kezdve a vásárlásmentes napot egyre több országban tartották meg. A „Ne vásárolj semmit” napokon a különböző országokban és városokban nagy tömegeket megmozgató és figyelemfelkeltő akciókat szerveznek, amelynek során felhívják a lakosságot, hogy figyeljenek oda saját vásárlási szokásaikra.

Similar Posts

  • 2011. év madara a széncinege

    A faj nem veszélyeztetett, nem csökken az állománya; alkalmazkodóképes, mesterséges odúkkal jól telepíthető. Szükségünk van egy olyan pozitív példára, ami igazolja, hogy mindannyian tehetünk korunk egyik legnagyobb kihívása, az élőhelyrombolás, a fajok eltűnése ellen. Napjainkra a természetes élőhelyek átalakítása, életközösségeik változatosságának csökkenése olyan mértéket ért el, hogy már nem csak a biológusok, ökológusok és a…

  • 200 év

    A konzervdobozok a háztartási szemét kb. 1%-át teszik ki, ezeknek kb. a negyede újra hasznosítható. Ez igen fontos dolog, mivel egy konzervdoboz lebomlásához kb. 200 év szükséges és a konzervdobozok újrahasznosításával jelentős mennyiségű energia spórolható.

  • Élőben közvetítik a hóbagoly család mindennapjait az interneten

    Egy alaszkai hóbagoly család (Bubo scandiacus) életébe nyerhetnek bepillantást a kutatók és a felhasználók egy internetes oldalon, amely élőben közvetíti az Egyesült Államok legészakibb városánál fészkelő ragadozó madarak mindennapjait. A Jeges-tenger partján fekvő Barrownál lévő fészkelő üreghez telepített nagyfelbontású kamera a héten kezdte élesben közvetíteni a baglyok mindennapjait. Az érdeklődők az explore.org internetes oldalon követhetik…

  • Jánosi Marcell, a floppy atyja

    Jánosi Marcell a magyar hardveripar Rubik Ernője: ugyanabban az évben, 1974-ben, amikor Rubik előállt a bűvös kockával, Jánosi feltalálta a 3 hüvelykes flopilemezt, és ezzel örökre beírta magát a számítógépes perifériák történelmébe. Igaz, alig hallani róla. Rubikot világhírűvé tette találmánya, Jánosi korát évtizedekkel megelőző flopija viszont kézen-közön elfelejtődött. Jánosi Marcell (Budapest, 1931. december 5.. –…

  • Magyar fotóst díjazott a National Geographic

    Zsirmon Réka Kócsagtenger című fotója kapott elismerést Zsirmon Réka magyar természetfotós kapta a National Geographic idei pályázatának egyik elismerését Kócsagtenger című képéért. A csütörtöki eredményhirdetésen Paul Souders Ice Bear című alkotása nyerte a fődíjat Washingtonban. A 125 esztendős National Geographic emberek, helyek és természet kategóriában meghirdetett, a világ egyik legrangosabbjának számító pályázatára több mint 150…

  • Hetven éve hódít a magyar golyóstoll

    Annyira hétköznapi eszköz a golyóstoll, hogy észre sem vesszük, hogyan változtatta meg az életünket. A sikertörténet mögött egy magyar újságíró, Bíró László áll, aki hetven éve szabadalmaztatta a golyóstollat Argentínában, és hetvenöt éve kapott szabadalmat Magyarországon. A nagyszerű találmányt a világ sok országában birónak nevezik, évente sok száz millió darabot adnak el belőle, a legnagyobb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük