Gratulálunk!

Örömmel tudatjuk a honlapunk olvasóival, hogy nagy megtiszteltetés érte egyik alapító tagunkat, dr. Fodor Istvánt.

 Dr. Fodor István több évtizeddel ezelőtt telepedet le Hernádon, feleségével, Szécsényi Gabriellával, (akit sajnos már elveszített). Mindketten állatorvosok voltak és a helyi Március 15 MGTSZ-ben dolgoztak.

1989-ben lakossági kezdeményezésre alakult meg a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, melynek alapító tagja volt.
Állatorvosi ténykedését egy ideig politikai feladatok vállalására váltotta fel, így lett országgyűlési képviselő, az Országgyűlés elnöke, Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Ezekkel a beosztásokkal járult hozzá, tett Hernádért.
Ma már főállású nagypapa. 5 gyönyörű unokája van.

Amiért most a mi honlapunkon is hírt adunk róla annak az oka, hogy 2010. február 27-én 65. születésnapja előtt pár nappal díszpolgári címet adományoztak neki ünnepi keretek között.
Tehát egyesületünk tagja szaporította a díszpolgárok számát, így Ő is beállt a Hernádi Díszpolgárok közé.

Egyesületünk nevében is szívből gratulálunk neki, és további jó egészséget kívánunk, hogy még sokáig örülhessen az unokáinak, és a Díszpolgári címnek.

Nagyné

Similar Posts

  • Év gombája 2026

    A 2026-os Év gombája címet az online szavazás eredményeképpen a döntőbe jutott 3 gombafaj közül a csoportos csiperke (Agaricus bohusii) nyerte el. A a csoportos csiperke mellett a másik két gombafaj az akácpereszke (Cercopemyces rickenii) és a narancsos csengettyűgomba (Pluteus variabilicolor). Fontosabb jellemzői:     Krémfehér kalapon sötét, durva pikkelyek     Szürkésrózsaszínből idővel csokoládébarnára…

  • Takarítottunk!

    Megint eltelt egy év, már harmadik éve, hogy az Önkormányzat szervezésében megpróbáltuk megtisztitani az utcákat, tereket az eldobált szeméttől. Egyesületünk a Hernád táblától az Euroringig szedte a szemetet. Nagy meglepetésünkre nagyon sok volt.  Nem értem az embereket, ha addig elfért a kocsiba, vagy kerékpáron a szemét, akkor miért kell eldobálni, és nem  a legközelebbi kukáig…

  • A cinke

    „A boldogság szeretet kérdése, semmi másé, Aki szeretni tud , az boldog ember.” Vannak még akik szeretik a madarakat és télen sem feledkeznek meg róluk. Nagyon szép, amikor kinézve az ablakon éppen tele van az etető és nyugodtan falatoznak – télen sem feledkezzük meg róluk. Pósa Lajos: A cinke Sebaj azért, hogy picinke,Kedves madár az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük