PET palack ötletek

Nyugat-Európa több államában az újrafeldolgozás napjainkra megoldódik. Beszéljünk akár aludobozról vagy PET palackról. Alternatíva van. Reflektorfényben a PET palack, hisz köztudott a problémának még a közepéig se jutott a magyar állam. Napról napra egyre több eldobható palackot vásárolnak és ezzel egyidőben csökken a visszaváltható palackok száma.

– A PET-et – anyagában – lehet úgy hasznosítani, hogy abból újabb „flakon” készüljön. Megközelítőleg 30% másodnyersanyagot lehet betenni az új palackok gyártásába. Erre példa a Nyugat-Európában már használatos szendvics technológia, amely szerint a háromrétegű PET palack középső rétege újrahasznosított anyagból épül föl. Továbbá lehet persze műszálat húzni belőle, amit a textilipar tud felhasználni, illetve geo-textíliát, azaz üveg- vagy kőzetgyapotszerű szigetelőanyagot is készíthetnek belőle. Ez utóbbi egy nagyon támogatandó technológia.
„Az eldobható csomagolásokra kivetett betétdíj egy recycling célú begyűjtést takar: visszagyűjtik, bedarálják és így lesz belőle valamilyen új termék.
. A PET palackok útja így egyenesen vezet Kínába. Még mindig megéri a cégeknek hosszú hajóutat kifizetni, hetekig utaztatni, mint itthon újrafeldolgozni.

Miből áll a PT palack? Poli(etilén-tereftalát) (PET)
Palackokat és egyéb üreges testeket polietilénből, PVC-ből és egyéb műanyagból lehet előállítani, fúvással.
Fizikai és kémiai tulajdonságok – Hőre lágyuló műanyag
– Nagyon könnyen hőformázható
– Jó ütésálló képesség
– Jó hőállóság
– Kiváló átlátszóság
– Jó hidegállóság
– Élelmiszercsomagolásra alkalmas Kiváló alakíthatóság, fehéredés nélkül hajlítható. Üreges testek előállítására (A napjainkban használt ásványvizes, üdítős, egyéb élelmiszer csomagolásra használt palackok zöme)

Miért nem szabad újratölteni a PET palackokat?
Szakemberek szerint felbontást követően 24 óra elteltével is megjelennek a baktériumok. A palackok belső felszíne ugyanis nem tükörsima, ezért meg tudnak tapadni a baktériumok, gombák a felszínen. A palackokat nem is tudjuk kifőzni, így nem igazán tudjuk sterilizálni ezeket, mint az üvegeket.

Mit tehetünk?
Sokak szerint a PET palackok egyszer használatosak, mivel fertőtlenítése házilag otthon nem megoldott. Lássuk csak milyen megoldást találtak ki erre embertársaink:



Juice kiöntő:

13500 PET palackot használt fel egy szerb matematika professzor és megépítette ezt a házat:

Forrás: mungojungle.blogspot.com

PET palackból készült nyaklánc:

Forrás: greenlagirl.com

12500 palackot használtak fel e katamarán felépítéséhez:

Forrás: compositesworld.com

PET újságtartó:

Forrás: greenupgrader.com

És meg egy praktikus felhasználás:

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük