Madarak és fák napja az óvodában
A Madarak és fák napját már 6. éve, hogy az óvodásokkal virágültetéssel töltjük. Nem történt az másként most sem. A gyerekek nagy lelkesedéssel segítettek a felnőtteknek (vagy fordítva?).
A Madarak és fák napját már 6. éve, hogy az óvodásokkal virágültetéssel töltjük. Nem történt az másként most sem. A gyerekek nagy lelkesedéssel segítettek a felnőtteknek (vagy fordítva?).
Az idősebb korosztály még emlékszik rá, mikor kisdobosok, úttörők voltunk, milyen nagy ünnepségek voltak május 1-én. Mára ez a szép ünnep már nem olyan nagy ünnep, mint azelőtt volt. Igaz, munkaszüneti nap lett, de az az összetartozás, az az örömteli együtt ünneplés a Hősők terén, már csak az idősebbeknek mond valamit. Most pár mondatban az…
Május 1-ét a Nyugdíjas Egyesülettel közösen a Tájház udvarán ünnepeltük. Májusfát állítottunk, majd beszélgettünk, ettünk, ittunk, jól éreztük magunkat. Képeket a lehet megnézni.
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Túl vagyunk 2 programunkon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt felhíváshoz már 3. éve csatlakozva, sikerült 3 fuvar illegális szeméttől megszabadulni. Köszönet a közmunkásoknak, hogy segítettek összegyűjteni azt a sok szemetet.Sajnos erről kép nem készült elnézést kérünk. 2010. április…
Földünket – és szükebb környezetünket – nem csak a vesszélyeshulladék-gyűjtéssel próbáljuk szebbé és élhetőbbé tenni, hanem virágültetéssel is, a nemrég kihelyezett – Ludányi Jenő által faragott falutábláknál. Úgy gondoltuk, ha már kaptunk ilyen szép táblákat, a környéke is szép legyen, virágot ültetünk. Köszönetet kell mondanom Revák Józsefnek, aki már eddig is sokat tett a községünkért,…
Ebben az évben is tettünk valamit a Földünkért. 2009. október 10-én sikeresen lebonyolítottunk egy veszélyeshulladék gyűjtési akciót. Már negyedik éve, hogy megszervezzük ezt az akciót a Földünkért Világnap közelében. Nem volt ez másként most sem. Mint eddig mindig, ebben az évben is a Búcsú téren 9-12 óra között vettük át a veszélyes hulladékokat. Nagy örömünkre…
„Földünkért Világnap” alkalmábóla Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 4. alkalommal veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet. A gyűjtés során térítésmentesen lehet leadni az alábbi hulladékokat:Akkumulátor, elektromos és elektronikus hulladékok (hűtő, mosógép, számítógép, konyhai kisgépek, stb.) fáradt olaj, fénycsövek, szárazelemek. A hűtő kompresszor nélkül 1000.- Ft/db,TV, számítógép monitor 79.- Ft/kg. A gyűjtés helyszíne: Hernád, Búcsú térIdőpontja: 2009. október…