Disznóvágás és disznótor

Amint igértük, beszámolunk a hagyományőrző disznóvágásról. Délelőtt a Tájháznál vágtuk le a hízót, a gyerekek kézműveskedtek.

Vidám hangulatban telt el a nap első fele. Este a vacsora nagyon jól sikerült, finom volt minden. Vacsora után jót mulattunk a Silver együttes jóvóltából. De beszéljenek a képek…

Similar Posts

  • Hernádi Ősz

    Évek óta részt veszünk a Hernádi Ősz programjain. Nem volt az másként most sem a gasztronómiai rendezvényen a többi civil szervezettel együtt ott voltunk mi is. Egyesületünk tagjai közösen főzött egyik tagunknál Holi Mihálynénál tejfölös csirkét nokedlivel. Este pedig a közös asztalra tettük és közösen a többi civil szervezettel elfogyasztottuk. Nagyon jó hangulatú volt. A…

  • Nyugdíjas évzáró bál

    Ebben az évben is, mint eddig már jó pár éve, engem is meghívtak a Nyugdíjas Egyesület év végi báljára. El kell mondjam, hogy még mindig a nyugdíjasok azok, akikre minden rendezvényen, minden megmozduláson lehet találkozni. Ők azok, akikre minden helyzetben számítani lehet. Nagyon sok helyre járnak főleg a Búzavirág Énekegyüttes, akik viszik a hírünket az…

  • Falufarsang 2012

    A Nyugdíjas Egyesület már harmadik éve rendezi meg a falufarsangot (télbúcsúztató felvonulást). Ebben az évben is sikeresen túl vagyunk rajta. Nagyon ötletes jelmezekben vonultak fel. Az Illés bábut kiskocsin húzták maguk után, melyet nagy siratás közepette égették el, mellyel a tél temetését szimbolizálták. Egy kis információ, miért is ünnepeljük a farsangot >>

  • Gyereknap 2016

    Már harmadik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is képviselteti magát a gyermeknapon, ami most más keretek között zajlik, mint régen. Sok érdekes programmal készültünk erre a napra. Szombat délután lévén, aránylag elég sokan eljöttek a gyerekek.  Mi ügyességi játékkal készültünk, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. Fel volt akasztva egy keretre 3 féle…

  • Mikulás

    Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást. Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta. A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük