Gyermeknap helyett!

Ebben az évben elmaradt a gyermeknap a Búcsú téren. Helyette játszótér átadás volt délelőtt, az új óvodánál.

Déltől a civil szervezetek egy része a Tájháznál főzésbe kezdett, majd délután ünnepélyesen átadták a felújított Tájházat. Az átadó után a civil szervezetek elfogyasztották amit főztek és a Nyugdíjas Egyesület jóvoltából késő estig énekelgettünk az udvaron.
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület mindkét rendezvényen képviseltette magát. Mi nem főztünk, hanem nyársaltunk, szalonnát, virslit, ami nagyon jól sikerült.

Similar Posts

  • Jótékonysági est

    Hernád Község Önkormányzata, a Samba Táncsport Szabadidő és Kulturális  Egyesület, valamint az Örökség  Egyesület a többi hernádi civil szervezet  támogatásával jótékonysági estet szervez 2010. július 3-án (szombaton) 18 órai kezdettel a hernádi Általános Iskola Tornacsarnokában(Hernád, Fő u. 150.) A belépőjegy 1000 Ft-ba kerül. Megvásárlója jogot nyer arra, hogy megtekintse az előadást, illetve a belépőjegy teljes…

  • Nagyvázsonyi gyalogtúra

    Egyesületünk tagjai közül páran örömmel tudatják, hogy maradéktalanul teljesítették a nagyvázsonyi „gyalogtúra” teljes hosszát. Sőt talán túl is teljesítették. Négy tagunk vállalta azt a nagy kihívást, hogy elmegy az Örökség Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő gyalogtúrára (Tiszai Zoltánné, Holi Mihályné, Nagy László és Nagy Lászlóné), mely nem is volt kis kihívás. Busszal mentünk Nagyvázsonyba 42-en, ott…

  • Föld napja 2017

    Május 2-án tartotta az iskola a Föld Napját, amit virágültetéssel ünnepeltek, a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület segítségével. Minden osztály kapott egy balkonládát, az Egyesületünktől földet, és a szülők megvették a ládánként 3 cserép muskátlit. Így nagyon szép lett a ballagás helyszíne. A gyerekek elültették, az Egyesület tagjai segítettek nekik, melyet nagyon szépen köszönök. „1970-BEN…

  • Tavaszköszöntő „batyus majális”

    Már negyedik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület  május 1-jén majálist rendez a Tájháznál. Első alkalommal csak az Egyesület tagjai és a Nyugdíjas Egyesület tagjai közül jöttek el. Mára már kibővült az Örökség Egyesülettel is. Ebben az évben először csináltunk batyus majálist, így mindenki azt evett, amit hozott vagy helyben sütött. Nagy volt…

  • Környezetvédelem Hernádon

    Fenti címmel hirdette meg az őszi nagytakarítást a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület Hernád Község Önkormányzatával közösen. Nagy örömünkre az akció várakozáson felül jól sikerült. A környezetvédelmi akció egész héten zajlott, mert komplex módon közelítettük meg a feladatot: a takarításon kívül nagy hangsúlyt fektettünk a szemléletformálásra és a felvilágosításra is. Az óvodában játékos formában, az…

  • Gyereknap 2016

    Már harmadik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is képviselteti magát a gyermeknapon, ami most más keretek között zajlik, mint régen. Sok érdekes programmal készültünk erre a napra. Szombat délután lévén, aránylag elég sokan eljöttek a gyerekek.  Mi ügyességi játékkal készültünk, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. Fel volt akasztva egy keretre 3 féle…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük