10 évesek lettünk!

 „Ne használd az autódat, ülj drótszamárra!”

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ezzel a szlogennel várja a 10. születésnapja megünneplésére 2010. október 9-én (szombat) délután 14 órára azokat a lakosokat, akik szeretnek kerékpározni, vagy csak erre az alkalomra, egy óra hosszára félre tudják tenni az autójukat és Hernád területén egy túrát tenne.
A túra kb 10 km. Útvonalat később közöljük.

S, hogy mi mindenre jó a kerékpározás?
Frissíti a vérkeringést, megdolgoztatja a hátizmokat éppúgy, mint a lábat, javítja a kedélyállapotot, így pszichés problémákra különösen ajánlott. A kerékpározás salaktalanítja a szervezetet, erősíti a gerincet és fogyaszt. Annak köszönhetően, hogy a kormányt állandóan egyensúlyban kell tartani, egyenesít a hátat és szép sudár testtartást ad. Mivel javítja a láb vér- és nyirokkeringését, az alsó végtagi érszűkület megelőzésére is kiválóan alkalmas. Mint minden friss levegőn végzett sport, a kerékpározás is harmonikussá teszi a légzést és a tüdőkapacitást is növeli. Heti háromszor fél órás kerékpározással sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Igaz orvosi felügyelet mellett, de még a szívinfarktuson átesett, illetve magas vérnyomásban szenvedő betegeknek is ajánlják az orvosok.

Találkozás az Általános Iskola előtt 14 órakor, majd kerékpárral a Fő út Örkény felüli végére, vissza a buszfordulóig, Petőfi Sándor út, Gyóni út, Köztársaság út, Vasútállomás, Lehel út, Táncsics Mihály út, Köztársaság út, Iskola. De bárhol be lehet kapcsolódni, vagy aki elfárad megállhat. Kérjük, hogy aki velünk tart, az világos ruhában, vagy láthatási mellényben érkezzen, hogy az autósoknak ne legyen probléma, hogy nem látszanak.


 Táncház

Tovább is fokozzuk ezt a napot, a kerékpározás fáradalmait egy kis talpalávalóval fűszerezzük, mert 18 órára az Általános Iskola aulájában Táncházzal várunk mindenkit a
FOLK-A-MÓKA zenekarral

A zenészekkel:
Keller Dániel (hegedű), Lédeczi Márk és Anka Péter (brácsa), Hegedűs Gergely (nagybőgő)

A zenekarról:


A zenekar fiatalokból áll, akik mind a kecskeméti Hegedűs együttesből váltak ki. Még ma is sokat szerepelünk a nagy zenekarral, de egyre többet hívnak minket külön muzsikálni. Az együttes tagjai legalább négy éve zenélnek, de van aki gyerekkorától kezdve ebben él, ezt tanulta. Így, ebben a felállásban, körülbelül 1,5 éve járunk különböző helyekre zenélni. Táncházakban, népzenei fesztiválokon, esküvőkön, de akár kisebb baráti összejöveteleken is szoktunk játszani. Emellett a néptánccsoportok koreográfiáinak zenéjét is mi szolgáltatjuk a táncosok fellépésein, illetve fesztiválokon.

A repertoárunkban megtalálhatók a magyar népzene erdélyi, és magyarországi dallamai, azok változatai, illetve szükség szerint magyar nóták (ezt ritkábban). Szívesen játszunk kalotaszegi, mezőségi, és szatmári dallamokat.
Mindannyian tanulók még, zenei, tanári illetve mérnöki vonalakon. Nekünk a zenélés csupán hobbi, a magyar népzene, az ezzel járó hangulat, élmények, és közösség szeretete az, amiért ezt a mai világban a fiatalok körében igencsak elhanyagolt, ritka művészetet fenntartjuk, űzzük, és próbáljuk ezt az érzést az arra vágyó közönségnek hitelesen, igényesen és autentikusan átadni.

 A táncosokról, ők a tánctermeken kívül is egy pár, nagyon összeszokottak, és szakmájuk mesterei. Számtalan táncházat levezettek már, a magyar néptánc az életük.

A tánctanítók/táncosokkal:
Böde István és Adler Írisz

Rövid összefoglalót a zenekarról és a táncosokról Anka Péter közölte (írta) velünk.

Büfével is várjuk a programjainkon résztvevőket.

Sok szeretettel várunk mindenkit a 10. születésnapunkon.

Similar Posts

  • Gyalogtúra a Táborfalvi tanösvényen

    Ahogy ősszel ígértük, a Madarak és fák napját idén Táborfalván, a Betyár-dombi tanösvényen töltöttük. Az őszi kiránduláskor esett az eső, akkor is csodálatos volt a táj, de tavasszal teljesen más. Csodálatos szombat délelőtt, ragyogó napsütésben kirándultunk nagyobb részt Táborfalva, kisebb részt Ladánybene területén létesített Betyár-dombi tanösvényen, kb. 4 km hosszan. 4 évestől 65 évesig minden…

  • Állatok világnapja

    Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” „ A kis herceg” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület rajzpályázatot hirdetett az Állatok világnapja alkalmából óvodásoknak, iskolásoknak. Már…

  • A hetedik

    Már 7. alkalommal szervezte meg Egyesületünk a kerékpártúrát. Eddig a vacsi erdőbe mentünk, de már tavaly is lehetőségünk volt Örkényre kerekeznii, így ott ünnepeltük meg a Madarak és Fák Napját a Horgásztónál.  Igaz az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, de azért mégis voltak bátor vállalkozók, akik velünk tartottak.Induláskor 10-en voltunk, mire odaértünk Örkényre, már 35…

  • Batyus buli május 1-jén

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 6. éve rendezi meg civil szervezetek részére a Tájház udvarán májusfaállítással egybekötött kis bulis délutánját. Elmondhatjuk, hogy megint eltöltöttünk egy vidám délutánt. Ettünk, ittunk, szalonnát sütöttünk, dalolgattunk, beszélgettünk. Annyira jó volt a hangulat, hogy a végén még táncra is perdültünk.   Köszönjük Kovács Janinak ezt a felejthetetlen hangulatot, és…

  • Kirándulás Dinnyésre

    2019 augusztus 3-án a Dinnyési Várparkban és a Velencei-tónál jártunk. A Dinnyési Várpark egy turisztikai létesítmény a Gárdonyhoz tartozó Dinnyés területén, közel a Velencei-tóhoz.  A várparkban 38 középkori magyar vár valósághű makettjeit építették fel, eredeti tájolással. A várakat sétány övezi, emlékoszlopokkal. Minden oszlop 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. 2019-ben Árpád-kori témájú skanzen is…

  • Tövestől tépjük ki!

    Már hatodik éve, hogy elkezdtük a parlagfű ellen a küzdelmet. Meg kell jegyezzem, hogy minden évben csatlakoztunk az országos felhíváshoz, tavaly (2010) megnyertük a 4 milliós játszóteret is, amit majd az iskola udvarán fognak felállítani. Ebben az évben az Községi Önkormányzat felhívásához  csatlakoztunk, és nemcsak gyűjtöttük másfél hétig a parlagfüvet, de július 2-án több zsáknyi…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük