Díszpolgárunk!


Nagy örömünkre szolgál,  hogy Zsadányi Lászlóné személyében már a második alapító tagunk kapott díszpolgári címet.

1972-ben pedagógusként kezdte pályafutását Hernádon az ugyancsak pedagógus férjével együtt. Később, mikor újra önálló lett a település, előbb tanácselnök, majd polgármester lett. Egész eddigi életében nagyon sokat tett Hernádért, Hernád lakosaiért.

Sajnos, a polgármesterséget abbahagyja, de Egyesületünknek továbbra is aktív tagja marad.
Szívből gratulálunk neki, amit a díj átadása után személyesen is megtettünk.

Ezúton kívánunk neki még hosszú, kitűnő egészségben eltöltött, boldog éveket, gyermekei és 6 unokája körében.

Az ünnepségen készített képek a


tekinthetők meg.

Similar Posts

  • Gasztrofeszt

    Megint eltelt egy év, így ismét az Egyesületek nagy izgalommal kezdtek a főzésnek, immár 8. alkalommal. Volt szilvásgomboc, mákosnudli, pörkölt krumplipürével, paradicsomos töltöttkáposztó, vadas zsemlegomboccal, hagyományos töltöttkáposzta.  A kiírás szerint olyan vacsorát kellett főzni, amit a nagymámáinktól tanultunk. A fent említett ételek lettek főzve.  De nagyon sok sütemény is volt, mindenki kitett magáért!  A vacsora…

  • Ipolytarnóc

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület buszkirándulást szervezet Ipolytarnócra, az ősmaradványok megtekintésére. Visszamentünk az időben, és bejártuk a Geológia tanösvényt idegenvezetővel, amely egy 3 D-s mozi vetítéssel ért véget, ami megmutatta, hogy milyen ősállatok éltek itt, majd sétát tettünk a Biológiai ösvényen is, ahol gyönyörködhettünk az erdő szépségében. Elmondhatjuk, hogy jól sikerült kirándulás volt, sok…

  • A rajzpályázat eredményhirdetése

    A Hernádi Környezetvédő-és Faluszépítő Egyesület ebben az évben is rajzpályázatot hirdetett az Állatok Világnapja alkalmából „Védett állataink”címmel, óvodások és általános iskolások számára. A pályázatra a gyerekek 122 rajzot készítettek, s mivel egyik szebb volt, mint a másik,a bírálóbizottság tagjai nehezen tudtak dönteni. Végül mégis megszületett a sorrend, és 2019.október 11-én kihirdettük az eredményt.  A rendezvényen …

  • Madarak és fák napja

    Ebben az évben is megrendeztük, és emlékeztünk a Madarak és Fák napjára. Ki kerékpárral, ki kocsival érkezett a volt Vadászházhoz, most Svalbi tanyának hívják!Nagy örömünkre nemcsak Hernádiak voltunk, hanem meghívot vendégeink is Pusztavacsról. De legnagyobb öröm és meglepetés volt, hogy Somogyvári Laci bácsit is elhozták, aki harmonikájával szórakoztatott bennünket. Nagyon szépen köszönjük neki. Hogy ne csak…

  • Szavazz a kedvenc fádra!

    Az idei évben 38 fát neveztek az Év Fája versenybe az ország különböző pontjairól. A zsűri 10 fát juttatott a döntőbe, ahol a te szavazatoddal megnyerheti a 2020-as Év Fája címet, és indulhat februárban az Európai Év Fája versenyen. A voksolás 2020.07.01-től 2020.10.01-ig tart, de előtte egy héttel titkos lesz, így izgalmasabbá téve a verseny…

  • Csalódást okoznak Németországban az energiatakarékos égők

    A legkülönbözőbb áruk, illetve termékek minőségének ellenőrzésével foglalkozó Warentest Alapítvány (Stiftung Warentest) legutóbb az energiatakarékos égőket vette górcső alá, és a vizsgálatból kitűnt, hogy azok többsége csaknem elégtelenre vizsgázott. Az alapítvány közleménye szerint a szakemberek 28 energiatakarékos égőt vizsgáltak meg, és azok közül csak 3 érdemelte ki a jó minősítést. Kétharmaduk a jótól messze elmaradó,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük