Similar Posts

  • Falunap varázsa

    Megértük a 26. falunapot is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kint volt, mint már évek óta mindig. Az időjárás is kedvezett, mert nem esett az eső, habár ennek ellentéte, hogy nagyon meleg volt.  Délután voltak programok, melyek minden korosztály kielégítésére szolgált. Nem hiszem, hogy volt olyan, akinek a sok műsor közül valamelyik ne…

  • Díszpolgárunk!

    Nagy örömünkre szolgál,  hogy Zsadányi Lászlóné személyében már a második alapító tagunk kapott díszpolgári címet. 1972-ben pedagógusként kezdte pályafutását Hernádon az ugyancsak pedagógus férjével együtt. Később, mikor újra önálló lett a település, előbb tanácselnök, majd polgármester lett. Egész eddigi életében nagyon sokat tett Hernádért, Hernád lakosaiért. Sajnos, a polgármesterséget abbahagyja, de Egyesületünknek továbbra is aktív…

  • Gasztronómiai rendezvény 2019

    Immár 14. alkalommal, ebben az évben is sor került arra a gasztronómiai rendezvényre, amelyen civil szervezetek tagjai főztek maguknak és egymásnak. Tájjellegű ételeket kellett készíteni, mi a palóc levest választottuk. Szerintünk nagyon jól sikerült, /köszönet érte Holiné Erzsinek és Zsadányiné Icának/, de igazán nem erre voltunk büszkék, hanem a pogácsasütő versenyen elért eredményünkre. Bár mi…

  • Pörköltfeszt

      2012.október 20-án immár  9. alkalommal jöttek össze a civil szervezetek főzőmesterei a Faluház udvarán, hogy vacsorát főzzenek a többieknek. Ebben az évben pörköltöt kellett  készíteni. A mi főszakácsunk Tiszai Zoli volt, aki a hagyományos magyar ételt egy kis zöldborsóval „bolondította” meg.   Este hat órakor a Művelődési Ház asztalán illatoztak a finomságok, de nem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük