Madarak és Fák Napja


Ebben az évben nem virágültetéssel ünnepeltük ezt a napot, hanem „Batyus sétát” tettünk a Vadászházhoz. Gyönyörködhettünk az éledő természetben.

Kicsik és nagyok nagy lelkesedéssel indultunk el a sétára. A kicsik elmondhatjuk, hogy sokkal jobban bírták a sétát, mint a felnőttek. De azért mindenki épségben célhoz ért.
A Vadászháznál már várt bennünket Sipos Péter, aki a felmerülő kérdésekre, érdeklődésekre kimerítő választ tudott adni, köszönjük neki.

Az öreg gesztenyefa árnyékában megpihentünk, elfogyasztottuk az elemozsiát, amit vittünk, beszélgettünk, a gyerekek fociztak, fára másztak, jó hangulatban telt el az ott töltött idő. A visszafele utat is mindenki hősiesen végiggyalogolta.

A túra után kicsit fáradtan, de jó hangulatban ment haza mindenki.

Similar Posts

  • „Éljen május 1-je! – a munka és a szerelem ünnepe”

    Az idősebb korosztály még emlékszik rá, mikor kisdobosok, úttörők voltunk, milyen nagy ünnepségek voltak május 1-én. Mára ez a szép ünnep már nem olyan nagy ünnep, mint azelőtt volt. Igaz, munkaszüneti nap lett, de az az összetartozás, az az örömteli együtt ünneplés a Hősők terén, már csak az idősebbeknek mond valamit. Most pár mondatban az…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    „Földünkért Világnap” alkalmábóla Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 4. alkalommal veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet. A gyűjtés során térítésmentesen lehet leadni az alábbi hulladékokat:Akkumulátor, elektromos és elektronikus hulladékok (hűtő, mosógép, számítógép, konyhai kisgépek, stb.) fáradt olaj, fénycsövek, szárazelemek. A hűtő kompresszor nélkül 1000.- Ft/db,TV, számítógép monitor 79.- Ft/kg. A gyűjtés helyszíne: Hernád, Búcsú térIdőpontja: 2009. október…

  • Takarítási világnap

    Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…

  • Környezetvédő Világnap

    1972 óta ünneplik a világon a Környezetvédelmi Világnapot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, most ennek tiszteletére készítette ezt a rajzpályázatot  „Élet az erdőben” címmel, mert  2011 évet az erdők nemzetközi évének nyilvánították. Mi eddig csak a gyermeknap keretében foglalkoztunk ezzel a nappal. Ebben az évben először van, és reméljük nem utoljára, hogy külön is…

  • Madarak és fák napja

    Egyesületünk már évek óta kerékpártúrával ünnepli meg a Madarak és Fák Napját. Nagy örömünkre egyre többen csatlakoznak hozzánk. Ebben az évben 45-en voltunk. Idén nem mentünk messzire, csak a hernádi Vadászházhoz. Ismét nagy főzés volt, székelykáposzta. Nagy sikere volt, mert mind elfogyott, pedig 50 főre főztünk. Nagyon vidám, jó hangulat volt, jót beszélgettünk, énekeltünk, meg…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük