Az év madara az egerészölyv

2012 az egerészölyv védelmének éve

 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tavalyi netes szavazásán a lakosság az egerészölyvet választotta a 2012-es év madarának, ezért a szervezet idén kiemelten foglalkozik ennek a ragadozómadárnak a védelmével.

Az egerészölyv tavaly óta különösen rászorul a védelemre, hiszen túlszaporodására és vadgazdálkodási károkozásra hivatkozva vadászhatóvá tennék más, védett fajokkal együtt. Ugyan már eddig is több tudományos vizsgálat  cáfolta a fenti állításokat, most az MME célzott kutatásokba kezd partnereivel, hogy a faj állományviszonyait, táplálkozási szokásait és az apróvadakra gyakorolt hatásának valódi mértékét tisztázza.
Mérgezések, áramütések

A vadászhatóvá tétel mellett a középfeszültségű elektromos oszlopokon elszenvedett áramütés, illetve a közelmúltban elharapódzott mérgezési hullám is komoly veszélyt jelent a madárra. Az elmúlt években mintegy 800 áramütött és 300 mérgezett ölyv került elő, az áldozatok száma azonban ennek többszöröse. Hazánkban 1933 óta élvez lelövési tilalmat, 1954 óta törvény által védett, természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer Ft.

Tovább a cikk folytatásához >>

Similar Posts

  • Május 1.

    József Attila – Május   A rengő lomb virágban égés készül a gyümölcsre,a nyílt uccára lép a nép,hogy végzetét betöltse.Iramlanak bogarak,friss jelszavak repülnek. S az aranyba vont ég alatt,-mert beköszönt az ünnep – a szabadság sétára megy.Hős népe ágat lenget,s ő kézenfogva vezetiszép gyermekét, a rendet! Megint túl vagyunk egy jól sikerült rendezvényen. Vagyis a…

  • Hernádiak a Hernád folyónál

    Háromnapos kiránduláson vettünk részt. Első nap Tokaj volt a cél, ahol előbb a Bodrog folyón hajókáztunk, majd egy borpincészetet néztünk meg, ahol megkóstoltattak velünk 5 féle bort, meg pogácsát is kaptunk. Utána irány Pere, ahol a Hernád folyó mellett van egy szálloda, ahol az éjszakákat töltöttük. Másnap Sárospatakra mentünk, nagyon szép helyeken jártunk. Bejártuk Sárospatak…

  • Sokkoló képek mutatják be, hogy tettük tönkre a Földet

    Kiégett fenyvesek, elhagyott halászfalvak, extrém időjárás: ha eddig legyintett a klímaváltozásra, ezeket a képeket látnia kell. Abban, hogy a klímaváltozás az emberiség egyik legnagyobb problémája, minden – a bolygónk időjárásával foglalkozó kutató – egyetért. És ma már abban is, hogy a globális éghajlatváltozásért legközvetlenebbül az ember tehető felelőssé. Nem csoda, hogy a világ vezető országai…

  • Gyermeknap

    Ebben az évben is részt vettünk a gyermeknapon a Művelődési Házban. Mi gyümölcsöt vettünk a gyerekeknek, amiből szép díszeket is csináltak a műv.ház dolgozói.  Mi is egy állomás voltunk, ahol pecsétet kapott, aki jól teljesítette a feladatot, amit összeállítottak nekik.Nagyon jó hangulatban telt ez a nap is, mivel a gyerekek örültek a feladatoknak, ajátékoknak.Ez a…

  • Év gombája 2026

    A 2026-os Év gombája címet az online szavazás eredményeképpen a döntőbe jutott 3 gombafaj közül a csoportos csiperke (Agaricus bohusii) nyerte el. A a csoportos csiperke mellett a másik két gombafaj az akácpereszke (Cercopemyces rickenii) és a narancsos csengettyűgomba (Pluteus variabilicolor). Fontosabb jellemzői:     Krémfehér kalapon sötét, durva pikkelyek     Szürkésrózsaszínből idővel csokoládébarnára…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük