Terepszemlén



Közeledik a tavasz, így végigjártunk minden utcát és dűlőutat, hogy mennyire tartjuk rendbe portáinkat, az utcafrontokat, erdőink utjait.

A kisebb utcák nagy részében szép, rendezettek a porták és az utcák is, köszönjük az ott lakóknak. Viszont a főutak mellett, Újhartyán-Hernád, Örkény-Hernád között, valamint az erdei utaknál nagyon szomorú látványban volt részünk. Nem hiszem el, hogy csak az erdő széle, vagy az árok lehetőség arra, hogy a felgyülemlett felesleges hulladékoktól megszabaduljanak.
Minden évben szedjük áprilisban és szeptemberben a szemetet, amit  kihordanak az erdőbe, vagy szétdobálnak az utak mentén, attól függetlenül, hogy lehetőségük lenne a falu több részén elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőket is igénybe venni.  

Sajnálatos, hogy a normális emberek más szemetét gyűjtik, és azok akik szemetelnek semmibe veszik mások munkáját.

Mit hagyunk az utánunk következő generációra? Csak az elpusztult földet, a sok szemetet? 

A föld nem a miénk, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön, tehát vigyázzunk rá!!!

 

Néhányan szemétlerakónak tekintik azokat a környékbeli erdőket, ahová mások kirándulni mennének:







Similar Posts

  • Állatok világnapja

    „Küldetésünk egy olyan jövő megteremtése, amelyben az emberiség és a természet harmóniában él egymással.”  Ebben az évben nem hirdettünk rajzpályázatot kialakult helyzet miatt.Azért nem mondtunk le erről a programról végleg, reméljük, hogy még lesz lehetőségünk jövőre ezt a szép programot megtartani.  „Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának…

  • 1%

    Eredményes, gazdag évet kívánva, kérjük Önöket, hogy adójuk bevallásánál gondoljanak egyesületünkre és az 1 %-ot a 18703423-1-13 adószámunkra ajánlják fel. Szeretnénk minél több feladatot ellátni ebben az évben is az Önök segítségével.Felajánlásaikat előre is köszönjük! Egyesületünk 32 tagja

  • Május 1.

    Reggelt úgy kezdtük, hogy feldiszítettük a község májusfáját, vagy inkább kerekét.Délután pedig a Tájháznál ünnepeltük a munka ünnepét. Jó hangulatban telt ez a nap is, mint mindig.  Köszönöm azoknak, akik részt vettek ezen a rendezvényen is. Az ennivalóról mindenki maga gondoskodott, a jó hangulatról pedig Kovács Jani. Köszönjük!

  • Ahogy Ég a Világ képregénykönyv

    Elkészült Derrick Jensen & Stephanie McMillan: Ahogy Ég a Világ – 50 egyszerű dolog, amit megtéve tagadásban maradhatsz képregénykönyv fordítása, amit online lehet olvasni, illtve le is tölthető tömörített állományként. Az USA kormánya űrből jött robotoknak engedélyt ad a bolygó felfalására aranytéglákért cserébe. Egy félszemű nyúl megmenti barátait egy nagyvállalat állatkísérlet-laboratóriumából. És két kislány felfedezi…

  • Az állatok világnapja

    Már hatodik éve, hogy megrendezésre került az állatok világnapja alkalmából az iskolások és óvodások részére rajzpályázat. Ebben az évben sem volt másként. 84 alkotás érkezett, melyen az idén az év madarát, az Egerészölyvről kellett rajzot készíteni. Elmondhatjuk, hogy az óvodások és iskolások is nagyon jól oldották meg a feladatot, melyhez szívből gratulálunk. Idén szakítottunk a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük