Környezetvédelem Hernádon


Fenti címmel hirdette meg az őszi nagytakarítást a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület Hernád Község Önkormányzatával közösen. Nagy örömünkre az akció várakozáson felül jól sikerült.

A környezetvédelmi akció egész héten zajlott, mert komplex módon közelítettük meg a feladatot: a takarításon kívül nagy hangsúlyt fektettünk a szemléletformálásra és a felvilágosításra is. Az óvodában játékos formában, az iskolában előadásokkal, filmvetítéssel hívtuk fel a gyerekek figyelmét az óvatos hulladékkezelésre és a szelektív gyűjtés fontosságára. Plakátok formájában ismertettük a helyben lakókkal három hulladékfajta „élettörténetét”, ártalmatlanításának módját.


A meghirdetett falutakarítás szeptember 29-én zajlott. Elemei a következők voltak: veszélyeshulladék- és lomgyűjtés szervezett formában a Búcsú téren, papírgyűjtés az általános iskolában és a község főbb utjainak hulladékmentesítése.
Nem végleges számításaink alapján elmondhatjuk, hogy kb. 201 m3 lomot hoztak ki az itt lakók a Búcsú térre és kb. 45 m3 veszélyesnek számító hulladékot is sikerült elszállíttatnunk. Az iskolába kb. 2 tonna papírt vittek be szombaton. Útjainkon kb. 100 fő szedte a szemetet, felnőttek, diákok egyaránt. Az akció ideje alatt (09.24-től okt.2-ig) nagyon sok papírt szállítottak be az iskolai konténerbe is.

A falutakarítás alkalmával összefogott a lakosság és „könnyebbek”, tisztábbak lettünk a hulladékok elszállítása után. Ezek a lomok már nem kerülnek ki az erdők, mezők, szántók szélére. Bízunk abban, hogy odafigyeléssel, összefogással, neveléssel elérjük majd azt az ideális állapotot, hogy az általunk termelt hulladékok kizárólag a nekik megjelölt helyre kerüljenek. Sajnos hosszú még az út addig, de szeptember 29-én nagyot léptünk előre.

Minden résztvevőnek köszönjük az együttműködést, a támogatóknak anyagi- és természetbeni segítségüket!

Nagy László Sándorné
elnök
Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület

Similar Posts

  • Tanévnyitó 2018

    2018.augusztus 31-én tanévnyitó ünnepség volt a hernádi általános iskolában.   A Himnusz elhangzása után Ráczné Kocsis Krisztina igazgatónő köszöntötte a megjelenteket. Külön szólt az elsősökhöz, az ötödikesekhez és a nyolcadikosokhoz, valamint a szülőkhöz, akiket arra kért, hogy nagyon figyeljenek oda gyermekeikre.  Az Iskoláért Alapítvány elnöke ismertette az ebben a tanévben is zajló egyéni és osztályonkénti…

  • Komárom-Szentpéren jártunk

    Ebben az évben is meghívást kaptunk a szentpéteri falunapra, melyen az egyesületünk is képviseltette magát 5 fővel. Szentpéter egy kis falu Szlovákiába, mely nagyon szép helyen van. Mint minden évben, most is nagy szeretettel vártak bennünket. Először megnéztünk egy 1000 éves borpincét, majd megkoszorúztuk az 1947-48-ban meghalt magyar honfitársaink emlékművét. Finom ebéd után kezdődött a…

  • Gyermeknap

    Mint minden évben, az idén is kint voltunk az iskola által rendezett gyermeknapon.Ebben az évben mi nem feladatokat adtunk a gyermekeknek, hanem elmentünk kerékpárral „Vaddisznólesre”. Hernádon van egy család, akik vaddisznó neveléssel foglalkoznak, Cserepkei Gáborék megengedték, hogy meglessük a vaddisznókat. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és kitűnő idegenvezetést is kaptunk. Nagy területen vannak a vaddisznók. Vannak,…

  • Falufarsang

    Kedves Ismerőseim! Február 19-én (vasárnap) lesz a Nyugdíjas Egyesület által kezdeményezett farsangi felvonulás, amely a Közösségi Háztól indul 15.30-kor. Akinek van kedve, beöltözhet, szívesen látnak mindenkit.Süteményt és némi innivalót is szívesen fogadnak.16-kor a Főtéren lesz a bővebb program, (ott égetik majd el a telet szimbolizáló szalmabábut). Mindenkit szeretettel várunk! (A kép a Csodavár Egyesület honlapjáról…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 14 éve alatt sok veszélyes hulladékot gyűjtött össze. Ebben az évben már második alkalommal sikerült sikeresen lebonyolítanunk a gyűjtést. A mostani gyűjtésért kapott összeget az iskola javára ajánljuk fel. Bölcsen rendelé az úramikor kőbe vésette a törvényeketa kövek persze elföldelhetőkmint bármely más veszélyes hulladékde a köveknek nincs felezőidejükelég egy…

  • Falunap

    Elérkeztünk a 19. falunaphoz, amelynek Egyesületünk  hatodik éve aktív részese. Minden évben kitalálunk valami újat, amivel odavonzzuk pavilonunkhoz a falunapra látogatókat.Ebben az évben csemegekukoricát főztünk és azt osztogattuk, nagy sikerrel. Sokkal több kukoricát tudtunk volna szétosztani, mint amennyivel készültünk. A főzőversenyre is beneveztünk. Tiszai Zoltánné tárcsán sütött bepácolt csirkecombot, mellhúst, krumplit, hagymát. Károlyi Mihály és…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük