Falumikulás


Már harmadik éve veszi ki részét a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, a „Mindenki Mikulása” rendezvényen.

Ebben az évben is a teafőzést vállaltuk fel. Jó nagy üsttel készítettünk, hogy mindenkinek jusson bőven.
Mint mindig, most is jó hangulatban telt a Főtéren a buli. A nyugdíjasok süteményt sütöttek, zsíros kenyeret készítettek, meg forró tejeskávét. A nagycsaládosok is süteménnyel, kakaóval várták a falu központjába a látogatókat. A hideg ellenére sokan kijöttek a térre, hogy lássák a Mikulást, aki a gyerekeknek nagy örömére ajándékot osztogatott.

Szép hagyományt teremtettek ezzel. Egy kis örömöt hoznak a gyerekek, felnőttek életébe. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb sikere van ezeknek a hagyományteremtő rendezvényeknek, mint a Mindenki Mikulása, Falufarsang, Falukarácsony.

Ezek megmutatják, hogy nemcsak otthon a TV előtt lehet ülni, hanem közösségbe kell járni, így a gyerekek is megismerhetik jobban, hogy milyen hagyományok voltak régen.

Nagy Lászlóné

Similar Posts

  • Mikulás

    Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást. Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta. A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a…

  • Gasztronómiai rendezvény

    Mint már évek óta, ebben az évben is meghívást kaptunk az Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület gasztronómiai rendezvényére. Volt már hagyományőrző disznóvágás, libapucolás, csirkeétel. Ebben az évben minden Egyesületnek magyaros ételt kellett főznie. Az Örökség Egyesület szürke marhából főzött pörköltet, a Nyugdíjas Egyesület libából gulyáslevest, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete marhapörköltet, a Motoros Hungary Egyesület kakaspörköltet….

  • Farsang

    Megkezdődött a báli szezon. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy 2 farsangi mulatságon is részt vehettem. Az iskolások ismét kitettek magukért ötletesnél ötletesebb jelmezeket találtak ki és pörgősen teltek a bemutatók. Nagyon örülök, hogy évről évre ötletesebbnél ötletesebb jelmezekkel lepik meg a közönséget. A nyugdíjasok is kitesznek magukért, pedig ebben az évben még az idő sem…

  • Diáknap 2019.

    Már 4. éve, hogy megrendezésre kerül az Általános Iskola szervezésében a diáknap. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is egy állomás volt. Ebben az évben kosárlabda palánkok hálójába kosarakat tettünk és abba kellett beletalálni könnyű kis műanyag labdákkal. A gyerekek nagyon élvezték. Természetesen mi is, mert nagyon igyekeztek a gyerekek, hogy sikerüljön ezeket a könnyű…

  • Komárom-Szentpéteren jártunk

    Nagy megtiszteltetés ért, hetvened magammal részt vehettem Komárom-Szentpéteren a 15. Falunapjukon. Szentpéter egy kis település a Felvidéken, mely testvérközségünk már évek óta.„Komáromszentpéter (szlovákul Svätý Peter, korábban Dolný Peter, általánosan használt nevén Szentpéter) község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban található.2001-ben 2621 lakosából 1930 magyar és 675 szlovák volt.Az 1332-ben épült Szent Péter-templom mellett létesült, ekkoriban…

  • Föld napja 2017

    Május 2-án tartotta az iskola a Föld Napját, amit virágültetéssel ünnepeltek, a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület segítségével. Minden osztály kapott egy balkonládát, az Egyesületünktől földet, és a szülők megvették a ládánként 3 cserép muskátlit. Így nagyon szép lett a ballagás helyszíne. A gyerekek elültették, az Egyesület tagjai segítettek nekik, melyet nagyon szépen köszönök. „1970-BEN…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük