Similar Posts
Világnapok
Az alábbiakban egy olyan összeállítást közlünk, ami a különböző évfordulókhoz, eseményekhez kapcsolódik.
Pillepalackból „hőerőmű”
(Meglévő anyagok szokatlan, de ésszerű kombinációja, ami azok számára is elérhetővé teszi a napenergia hasznosítását, akik képtelenek százezreket áldozni erre a célra.) Válságos időket élünk manapság… Magyarországot és a magyar átlagembert ez a tény talán jobban lesújtja, mint a környező országok lakosságát. A magyar embereket sok negatív jelzővel lehet illetni. Ha kell fejjel rohanunk a…
Állatok világnapja
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 15. alkalommal rendezte meg a rajzpályázatot. Ebben az évben a „Színes állatvilág” címet adtuk neki. Nagy örömmel vettük, hogy a tavalyi évet is túlszárnyalva 218 rajzot kaptunk. Büszkék vagyunk, hogy ennyi ügyeskezű, rajzot kedvelő gyermek jár ebbe az iskolába. A zsűrinek ebben az évben is nagyon nehéz dolga volt,…
Kerecsensólyom titkok élőben
Új valóságshow indul Magyarországon, ám ezúttal nem emberi „celebjelöltek” a szereplők, hanem egy pár fokozottan védett kerecsensólyom. Ez a világon az első alkalom, hogy az érdeklődők ennek a ritka fajnak a fészkelését követhetik nyomon a nap 24 órájában. A tét azonban itt sem kicsi, a szülők feladata azonban ez esetben valószínűleg sokkal nehezebb, mint egy…
Karácsony 2022
Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő EgyesületBékés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket ésegészségben, eredményekben gazdag új esztendőt kíván!

