A magyar bucó az év hala

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó lett az év hala (43%), megelőzve a másodikként befutó sügért (40%) és a harmadik helyezett gardát (17%).

 Hat és fél ezer szavazat alapján született döntés az év haláról, de a választást sokkal többen kísérték figyelemmel: a voksolás három hónapja alatt a régi közönség mellett tízezer új látogató is felkereste az egyesület honlapját.

A magyar bucó, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség. Vizeinknek őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű, sokan szavaztak rá.

A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda, amely sütve „igen jó eledel”, és annak idején „a Balaton partvidékén igazi néptáplálék” volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet. A kitűnő ízű és horoggal jól fogható sügér szinte minden vizünkben gyakori, ám épp ezért érdemel megbecsülést, hiszen nagyon sok horgásznak szerez örömet.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász és a menyhal érdemelte ki az év hala címet.

(forrás: MTI)

Similar Posts

  • Második lett a magyar fa az Európa Év Fája versenyen

    37 ezer szavazattal második lett a gödöllői vén vackor, a győztes Bulgária ezeréves öreg szilfája lett. A negyedik Európai Év fája verseny online szavazását 77 ezer szavazattal nyerte Szliven városából egy szilfa, míg a második helyezett a magyar gödöllői vackor lett majd 37 ezer szavazattal. A harmadik helyet a lengyel wybicki tölgy nyerte el, 16…

  • Lehet öko az első tavaszi permetezés

    Itt az ideje az év első permetezésének, még két napig biztosan ideális lesz hozzá az időjárás. Az ökogazdálkodók olajos szereket, ázalékolt teát alkalmaznak, de használhatnak mész-, kén- és réztartalmú szereket is. Néhány trükkel segíthetjük a természetet abban, hogy a munka egy részét elvégezze helyettünk. A hagyományos télvégi lemosó permetezés legfontosabb célja, hogy elpusztítsuk a kórokozó…

  • Hetven éve hódít a magyar golyóstoll

    Annyira hétköznapi eszköz a golyóstoll, hogy észre sem vesszük, hogyan változtatta meg az életünket. A sikertörténet mögött egy magyar újságíró, Bíró László áll, aki hetven éve szabadalmaztatta a golyóstollat Argentínában, és hetvenöt éve kapott szabadalmat Magyarországon. A nagyszerű találmányt a világ sok országában birónak nevezik, évente sok száz millió darabot adnak el belőle, a legnagyobb…

  • A kecsege lett 2015 hala

    A galócát és a vágódurbincsot úszta le a Magyar Haltani Társaság honlapján zajló szavazáson. A kecsege (Acipenser ruthenus) lett az év hala 2015-ben – tudatta a Magyar Haltani Társaság elnöke csütörtökön az MTI-vel. Harka Ákos közlése szerint a társaság honlapján most zárult közönségszavazáson a kecsege a négyezret meghaladó szavazat 60 százalékával előzte meg a másodikként…

  • Jánosi Marcell, a floppy atyja

    Jánosi Marcell a magyar hardveripar Rubik Ernője: ugyanabban az évben, 1974-ben, amikor Rubik előállt a bűvös kockával, Jánosi feltalálta a 3 hüvelykes flopilemezt, és ezzel örökre beírta magát a számítógépes perifériák történelmébe. Igaz, alig hallani róla. Rubikot világhírűvé tette találmánya, Jánosi korát évtizedekkel megelőző flopija viszont kézen-közön elfelejtődött. Jánosi Marcell (Budapest, 1931. december 5.. –…

  • Platánfélék

    Magyar fa lett az Európai Év Fája Az egri termálfürdő területén élő platán megnyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt – közölte a versengés magyarországi szervezője, az Ökotárs Alapítvány. Az alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství által harmadik éve meghirdetett versenyben több mint 45 ezer szavazatot adtak le interneten (www.treeoftheyear.org), ebből 14 205 voks jutott…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük