Gyermeknap

 Első alkalommal került megrendezésre a falugyermeknap, melyen egyesületünk is aktívan részt vett.

Rengeteg szervezéssel, munkával, de végül is összejött a gyermeknap. Akik résztvettek rajta, nagy lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Egyesületünk egy sziget volt a „Kalóztörténetben”. Az iskola volt a „Reménytelenség szigete”, az óvoda volt a „Nyugalom szigete”, a Művelődési Ház a „Sötétség barlangja”.  A tíz szigetecskéből mi voltunk az egyik. Hozzánk a „Feledés tengerén” – ami tele volt cápával és krokodillal -, átívelő hídon kellett átkelni és kirakni a puzzle kirakót, és megtalálni a memóriajátékon a képek párját, majd egy feladat megfejtésével jutottak el a következő szigetre.

Vizi István kalóztörténete alapján minden szigeten kallóznak öltözött szigetlakók várták a kalandra vágyókat. Berci Edit művelődési ház vezetője és munkatársai rengeteg energiát fektettek a díszletek és helyszínek kialakításában. Köszönet nekik érte.
 

A gyermeknap befejezése a „Tücsök” zenekar műsorával, és tábortűzzel ért véget.
Aki eljött biztosan jól érezte magát. Köszönjük! 

A történetet Vizi István írta, a térképet Berczi Edit készítette. Nagy élmény volt mindenkinek a történet is, és a térkép használata is.

Nagyné

Similar Posts

  • Kirándultunk a nyugdíjasokkal

    Nagy örömmel vettem meghívásukat a Nyugdíjas Egyesület 3 napos kirándulására. Elmondhatom, hogy a nyugdíjasok nemcsak mulatni tudnak nagyon, de kirándulni is. Nem arról szólt a kirándulás, hogy elmentünk egy helyre, és ott voltunk 3 napig, hanem bejártuk észak Magyarországot. Kezdetnek, egy parkolóban a M3-as autópálya mellett megálltunk reggelizni, mindenki kitette az ennivalót, amit hozott, és…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2022-ben is sikeresen megrendezte a veszélyeshulladék átvételt.Ebben az évben is sikerült 6 kisteherautót megraknunk, amit nagyon köszönök a Selector Kft-nek, hogy ennyi autót küldött, a lakosságnak, hogy a rossz idő ellenére mind a 6 autó tele lett. Külön köszönet a családomnak, hogy  segített elhozni azoktól a hulladékok, akik másként…

  • Gyermeknap

    Nagyon sok érdekes program várta a gyerekeket szombaton (2018.05.26.) Kalózos témák voltak, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.Mi memória játékkal és képkirakós játékkal (puzzle) vártuk a hozzánk látogatókat.  Volt tenger, amin át kellett kelni egy hídon keresztül. A tengerben volt kalózhajó, sárkány, krokodil. De a papagáj sem maradhatott le. Nagyon tetszett a gyerekeknek, ha jól végezték…

  • Tanévzáró 2015.

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 5. éve, hogy meghirdette a PET palackgyűjtést. Azóta már 3. éve a fémdobozokat is gyűjtjük egyre nagyobb sikerrel. Olyannyira, hogy már az óvodások is csatlakoztak hozzánk.      PET PALACK FÉM DOBOZ I. 2. d. 9133 dbII. 4. b. 8456 dbIII. 4. a. 6686 dbSzluka Richard 4.a.Fehér László 4.b.Turcsán Fanni…

  • Falufarsang

    Kedves Ismerőseim! Február 19-én (vasárnap) lesz a Nyugdíjas Egyesület által kezdeményezett farsangi felvonulás, amely a Közösségi Háztól indul 15.30-kor. Akinek van kedve, beöltözhet, szívesen látnak mindenkit.Süteményt és némi innivalót is szívesen fogadnak.16-kor a Főtéren lesz a bővebb program, (ott égetik majd el a telet szimbolizáló szalmabábut). Mindenkit szeretettel várunk! (A kép a Csodavár Egyesület honlapjáról…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük