Az elmúlt 15 év

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület visszatekint az elmúlt 15 évre, 15 percben egy bemutatóval.

Olyan hamar eltelt ez a pár év – miközben annyi esemény volt, amit szerettünk volna  összefoglalni, hogy mit is tettünk a környezetünkért, a községért.

 Természetesen igyekeztünk minél több feladatot elvégezni, hogy segítsük a lakosságot, és tegyünk azért, hogy még szebb, és tisztább legyen – most már nagyközségünk.
Büszkék vagyunk arra, hogy magunk mellé tudtuk állítani óvodástól nyugdíjasig szinte mindenkit. Arra is büszkék vagyunk, hogy a lakosság partner a programjaink megvalósításában.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek.

Kérjük, hogy a jövőben is legyenek partnereink, figyeljék plakátjainkat, felhívásainkat, és vegyenek továbbra is részt rendezvényeinket.

Kérjük, hogy a www.faluszepito.hu honlapon nézzék meg a bemutatót, amit készítettünk, egy kis összefoglaló a 15 évből. Remélem elnyeri tetszésüket.
Kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget, és sok örömet az új évben, és új erővel, új lendülettel fogjunk hozzá ebben az évben is környékünk szebbé, tisztábbá tétele érdekében.

Similar Posts

  • Május 1.

    Reggel 8-kor, mint évek óta mindig feldíszítettük a községünk májusfáját. Délután pedig a tájháznál tartottunk egy kis majálist. Sokan eljöttek, aminek nagyon örültünk. Kivételesen nem batyus majális volt, mint ahogy meghirdettük, hanem a Jaczina házaspár megvendégelt bennünket egy kis őzpörkölttel az 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Kívánjuk, még sok boldog évet érjenek meg együtt. Nagyon jól…

  • Falunap varázsa

    Megértük a 26. falunapot is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kint volt, mint már évek óta mindig. Az időjárás is kedvezett, mert nem esett az eső, habár ennek ellentéte, hogy nagyon meleg volt.  Délután voltak programok, melyek minden korosztály kielégítésére szolgált. Nem hiszem, hogy volt olyan, akinek a sok műsor közül valamelyik ne…

  • Ízelítő

    Egyesületünk igen gazdag programmal készül minden évben arra, hogy környezetünk még tisztább, barátságosabb legyen a Hernádon élőknek, illetve a községünkbe látogatóknak. Eddig a Hernádi Hírmondóban, a község honlapján jelentettük meg híreinket. Mostantól saját honlapon is láthatók, olvashatók lesznek újdonságaink, cikkeink, az egyesület megmozdulásairól készített fényképek. A Részletekre kattintva ízelítőnek néhány olyan programunk, ami az év…

  • Madarak és fák napja

    Ebben az évben is megrendeztük, és emlékeztünk a Madarak és Fák napjára. Ki kerékpárral, ki kocsival érkezett a volt Vadászházhoz, most Svalbi tanyának hívják!Nagy örömünkre nemcsak Hernádiak voltunk, hanem meghívot vendégeink is Pusztavacsról. De legnagyobb öröm és meglepetés volt, hogy Somogyvári Laci bácsit is elhozták, aki harmonikájával szórakoztatott bennünket. Nagyon szépen köszönjük neki. Hogy ne csak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük