Similar Posts
Virágkiállítás
Második alkalommal látogattunk el Szigetszentmiklósra a Virágkiállításra. Nemcsak virágokat állítanak ki, hanem szerszámokat is, amivel rendbe lehet tenni a kerteket.Ebben az évben is nagyon sok szép virágot láttunk, nagyon ízlésesen összekötve. De nemcsak csokrok voltak, hanem különböző díszek egy-egy alkalomra valók. Ötletek, hogyan lehet virággal térelválasztást készíteni. De ami megnyerte a tetszésünk, az a horganyzott…
10 évesek lettünk
Nosztalgiázunk egy kicsit… 1998-ban lakossági kezdeményezésre megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Cégbírósági bejegyzésünk 2000.12.29-én történt meg. Ebben az évben tehát 10 évesek leszünk hivatalosan. Elmondhatjuk, hogy annak idején Károlyi Mihály vezetésével indult Egyesület mára már nagyon sokat fejlődött, gazdagodott. Ha olvassák honlapunkat, akkor erről tájékozódhatnak is. Egy pár képpel emlékezünk a múltra és…
Veszélyeshulladék-gyűjtés
Nagyon vártuk már azt a napot, amikor lehet rendezvényt szervezni, így ki is használtuk az első lehetőséget, és megrendeztük a veszélyeshulladék-gyűjtést. Az idő is kedvezett nekünk, mert nem volt túl meleg, de ragyogó napsütésben sikerült eltöltenünk ezt a délelőttöt. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy mennyire aktív volt a lakosság, mert egész délelőtt jöttek az autók,…
2023. évi programtervezetünk
A Hernádi Faluszépítő és Környezetvédő Egyesület a következő programokat tervezi a 2023-as évre: 1. Április 01. (szombat) Veszélyeshulladék-gyűjtés Búcsú tér 9-11-ig. Szemétszedés! 2. Május 1. (Hétfő) batyus majális Tájház a többi civil szervezettel 3. Gyermeknap május 20. Némo tenger milyen 4. Június 10. Bakonyjágó indulás 8 óra. 5. Június 24. Falunap 6. Szeptember 9. Bugaszeg…
2011 az Erdők Nemzetközi Éve
2011 az Erdők Nemzetközi Éve. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a tavalyi év után (2010 a Biodiverzitás Nemzetközi Éve) most kifejezetten az erdők fontosságát, azok fenntartható kezelését és megőrzését szeretné kiemelni a nemzetközi évvel. Az erdők létfontosságú területek az emberiség és az élővilág számára: bolygónk felszínét 31%-ban erdőségek borítják, itt él a szárazföldi fajok 80%-a és…

