Similar Posts
Állatok világnapja – rajzpályázat
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 10. alkalommal rendezte meg az Állatok világnapján a rajzpályázatot. „Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük,…
Május 1.
Sajnos ebben az évben sem tudjuk megünnepelni május 1-ét, így ezzel a kis emlékeztetővel szeretnénk emlékeztetni erre a szép napra. Eddig mindig összejöttünk a tájháznál és batyus ünnepet tartottunk, még mulattunk is. Hát ez még az idén sem lehetséges, így csak vissza tudunk emlékezni, mikor még lehetett összejönni beszélgetni, egy kis kikapcsolódást hozni az életünkbe….
Diáknap 2015.
A Hernádi Általános Iskola az utolsó tanítási napon diáknapot szervezett, melyen különböző játékos feladatokat kellett megoldani a diákoknak tanulás helyett, amit a gyerekek nagyon élveztek. Volt kint mentő is, ahol kaptak feladatot a gyerekek, de a rendőrségtől is voltak, ahol szintén játékos feladatokat kaptak. 8 állomás volt, 8 különböző feladattal. Természetesen a Hernádi Környezetvédő és…
Állatok világnapja – Kedvenc állatom
Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület azÁllatok Világnapjára emlékezve az óvodásoknak, iskolásoknakrajzpályázatot hirdet. „Kedvenc állatom” címmel, melyet az Általános Iskola átriumában állítunk ki. További információ itt olvasható >>
2026 év madara – a „rigóüllőt” használó énekes rigó
A lakossági internetes szavazás eredményeképpen az énekes rigó lett az év madara 2026-ban. Az MME 1979-ben indította el „év madara” programját, amelynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A közlemény kiemelte, hogy az énekes rigó a fekete rigónál kisebb, a hím és a tojó egyforma: felül olívbarna színezetűek, fehéres torokkal,…

