Gödöllőn jártunk

A Nyugdíjas Egyesület jóvoltából eljutottunk a Grassalkovich-királyi kastélyba, mely Sisi királynő kedvenc kastélya volt. sok minden történt az idők folyamán, sokmindenre használták, de most felújítják, hogy eredeti pompájában láthassa aki odalátogat.

Nagyon sok szoba fel van már újítva, így sok volt a látnivaló. Gyönyörű parkja is van, így egy egész napot el tudtunk ott tölteni. De a városban is volt látnivaló.




„A kastély történetének egy része
A 18. század egyik legjelentősebb főurának, a Grassalkovich család kiemelkedő tagjának, Grassalkovich Antalnak, Mária Teréziabizalmasának (1694–1771) sok mindent köszönhet Gödöllő. A kastélyt és a hozzátartozó épületegyüttest az 1730-as években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A kettős U-alak nyolc szárnyának építése több szakaszban történt. A díszterem a középső rész utcai frontján van, a terem alapterülete 170 négyzetméter. 1746 és 1749 között két új szárnnyal bővült az épület mindkét oldalon: a déli szárnyban istálló és szénapadlás kapott helyet, az északi szárnyban pedig ekkor készült el a római katolikus templom. A kastély bővítését fia Grassalkovich Antal (1734–1794) folytatta 1782 és 1785 között. Ekkor létesült a színházterem, kettős páholysorral és kitűnő színpadtechnikával. Ez Magyarország egyetlen rekonstruált barokk színháza. Unokája, Grassalkovich Antal (1771–1841) nevéhez fűződik az északi oldal utolsó szárnya, az új narancsház megépítése és a franciakert tájképi kertté való alakítása. 1841-ben Grassalkovich Antal halálával kihalt a Grassalkovich család férfi ága, így a leányágon öröklődő birtokot a kastéllyal 1850-ben báró Sina György (1783–1856) vásárolta meg, akinek fia, Sina Simon (1810–1876) 1864-ben adta el egy belga banknak.
A kastélynak sok illusztris vendége volt. Járt itt többek között 1751-ben Mária Terézia is. Windisch-Grätz hercegnek 1849-ben itt volt a főhadiszállása.”

Similar Posts

  • Parkosítás

    Hernád Nagyközség Önkormányzata mindannyiunk örömére és megelégedésére felújíttatta az orvosi rendelőt és védőnői tanácsadót. A szép épületek mellett nagyon rosszul mutatott az elöregedett, az építkezés során tönkrement park. Civil kezdeményezésre, polgármester-asszony támogatásával, megtörtént a terület rendbetétele. A civil kezdeményező, Holi Andrea, a munka elvégzéséhez a , és az egyesület tagjai szívesen álltak mellé. A növényeket…

  • Ahogy Ég a Világ képregénykönyv

    Elkészült Derrick Jensen & Stephanie McMillan: Ahogy Ég a Világ – 50 egyszerű dolog, amit megtéve tagadásban maradhatsz képregénykönyv fordítása, amit online lehet olvasni, illtve le is tölthető tömörített állományként. Az USA kormánya űrből jött robotoknak engedélyt ad a bolygó felfalására aranytéglákért cserébe. Egy félszemű nyúl megmenti barátait egy nagyvállalat állatkísérlet-laboratóriumából. És két kislány felfedezi…

  • Évzáró

    2010-ben is meghirdettük az iskolásoknak a PET-palack gyűjtést, mely ebben az évben is nagyon jól sikerült. Több mint 66.000 dt-ot gyűjtöttek, melyet nagyon köszönünk. Alsó tagozatban az I.  3.a osztály lett, 9200 db-al, Nagyné Gál Ilona osztályfőnök vezetésévelII. 3.b osztály, 8650 db-al Csimáné Kispál Gyöngyi osztályfőnökIII. 2.a osztály, 5822 db-al Duhaj Szidónia osztályfőnök Felső tagozatban…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg az iskola javára a veszélyes hulladék gyűjtését. Elmondhatjuk, hogy érdemes volt a péntek délelőttöt rááldozni erre az akcióra, mert ahhoz képest, hogy munkanap volt, azért megpakoltunk egy autót tele, és egyet félig.Nagyon köszönjük, hogy a lakosság megint partner volt ebben az akcióban.Köszönjük a Selector Kft-nek, hogy…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük