Similar Posts
Május 1.
Sajnos ebben az évben sem tudjuk megünnepelni május 1-ét, így ezzel a kis emlékeztetővel szeretnénk emlékeztetni erre a szép napra. Eddig mindig összejöttünk a tájháznál és batyus ünnepet tartottunk, még mulattunk is. Hát ez még az idén sem lehetséges, így csak vissza tudunk emlékezni, mikor még lehetett összejönni beszélgetni, egy kis kikapcsolódást hozni az életünkbe….
Falunap varázsa
Megértük a 26. falunapot is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kint volt, mint már évek óta mindig. Az időjárás is kedvezett, mert nem esett az eső, habár ennek ellentéte, hogy nagyon meleg volt. Délután voltak programok, melyek minden korosztály kielégítésére szolgált. Nem hiszem, hogy volt olyan, akinek a sok műsor közül valamelyik ne…
Mit kell tudni a szelektív hulladékgyűjtésről?
A szelektív hulladékgyűjtés a hulladékok anyagfajta szerint való elkülönített gyűjtését jelenti. Ez a gyakorlatban úgy valósulhat meg, hogy a megvásárolt élelmiszerek és fogyasztási cikkek csomagolóanyagát – a papír, műanyag, üveg, fém és italos kartondoboz csomagolást – a termékek elfogyasztását követően már otthonunkban anyaguk szerint különválasztva tároljuk, ezt követően pedig ugyancsak anyaguk szerint elkülönítve helyezzük el…
Kerecsensólyom titkok élőben
Új valóságshow indul Magyarországon, ám ezúttal nem emberi „celebjelöltek” a szereplők, hanem egy pár fokozottan védett kerecsensólyom. Ez a világon az első alkalom, hogy az érdeklődők ennek a ritka fajnak a fészkelését követhetik nyomon a nap 24 órájában. A tét azonban itt sem kicsi, a szülők feladata azonban ez esetben valószínűleg sokkal nehezebb, mint egy…

