Gyermeknap



Mint évek óta mindig ebben az évben is megrendezésre került a Nagyközségünk gyermeknapja a Hamvas Béla művelődési ház és könyvtár rendezésében.

Eddig mindig a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kivette részét a rendezvény színesítésében. Nagyon jól sikerült gyermeknap volt. Sok gyermek érkezett kisebbek szüleikkel, a nagyobbak egyedül. Sok színes programmal vártuk a gyermekeket. Volt ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozás, régészet, enni-innivaló. Minden gyermek megtalálhatta, ami neki tetszett.  

Egyesületünk kosárlabda palánkot vitt, melybe kosarat tett, és abba kellett beledobálni a könnyű műanyag labdákat. Amint az iskolai „Diáknapon” úgy a „gyermeknapon” is nagy sikere volt. De ezen kívül vittünk dinos kifestőket, és dinos figurákat, dinos puzlét, és jutalmul epret.  

A Nyugdíjas Egyesület is kitett magáért, nemcsak volt, aki beöltözött dinonak, de több mint 800 db palacsintát is sütöttek, amit megtöltöttek kívánság szerint lekvárral, dióval, kakaóval, nutellával, és egy csomó kókuszgolyót is készítettek. Minden szervező bőven kivette részét, hogy ez nagy élmény legyen a gyerekeknek. 

Egyesületünk, és a Nyugdíjas Egyesület programja is Hernád Nagyközség Önkormányzatának támogatásával jött létre. Köszönjük a támogatást!


Similar Posts

  • Tanévzáró 2012.

    Először is hagy kezdjem azzal, hogy hálás köszönetet mondjak az iskola Igazgatóasszonyának, Igazgatóhelyettes asszonyának és a nevelőknek, hogy minden programunkon aktívan kiveszik a részüket, és erre ösztönzik tanítványaikat is.Nagyon köszönöm a diákoknak, hogy több mint 130.000 db PET-palackot gyűjtöttek össze, ezen kívül 22.000 db fém dobozt. Köszönet azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, ismerősöknek, rokonoknak is, akik…

  • Gasztronómiai rendezvény

    Mint már évek óta, ebben az évben is meghívást kaptunk az Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület gasztronómiai rendezvényére. Volt már hagyományőrző disznóvágás, libapucolás, csirkeétel. Ebben az évben minden Egyesületnek magyaros ételt kellett főznie. Az Örökség Egyesület szürke marhából főzött pörköltet, a Nyugdíjas Egyesület libából gulyáslevest, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete marhapörköltet, a Motoros Hungary Egyesület kakaspörköltet….

  • Jótékonysági est

    Hernád Község Önkormányzata, a Samba Táncsport Szabadidő és Kulturális  Egyesület, valamint az Örökség  Egyesület a többi hernádi civil szervezet  támogatásával jótékonysági estet szervez 2010. július 3-án (szombaton) 18 órai kezdettel a hernádi Általános Iskola Tornacsarnokában(Hernád, Fő u. 150.) A belépőjegy 1000 Ft-ba kerül. Megvásárlója jogot nyer arra, hogy megtekintse az előadást, illetve a belépőjegy teljes…

  • Kiskunmajsa levendulavirágzás

    Eredetileg Szőregre készültünk, de menet közben a tagság úgy döntött, hogy inkább Kiskunmajsára menjünk levendulát szedni. Nagyon sok programmal várták az odalátogatókat. Sikerült megint megtölteni a buszt is, így 49 fővel mentünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Lehetett levendulát szedni, lehetett kézműves termékeket venni, de aki megnézte és úgy döntött, elmehetett fürödni is. Nagyon finom kenyeret…

  • Tavaszi nagytakarítás

    Már nyolcadik éve, hogy megrendezzük a veszélyeshulladék-gyűjtést. A szemétszedést pedig már tizedik éve minden évben megrendezzük, van, amikor kétszer is. Az Önkormányzattal közösen a lomtalanítást már  harmadik alkalommal sikerült megszervezni. Nagyon köszönjük a lakosságnak, hogy partner volt a programunkban.  Rengetek hulladéktól szabadultunk meg. A lomtalanításra kiállt nagykonténeres autó tele lett és a kukás autónak is…

  • Gyermeknap

    Nagyon sok érdekes program várta a gyerekeket szombaton (2018.05.26.) Kalózos témák voltak, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.Mi memória játékkal és képkirakós játékkal (puzzle) vártuk a hozzánk látogatókat.  Volt tenger, amin át kellett kelni egy hídon keresztül. A tengerben volt kalózhajó, sárkány, krokodil. De a papagáj sem maradhatott le. Nagyon tetszett a gyerekeknek, ha jól végezték…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük