Similar Posts
Hatmillió egyiptomit fenyegeti a tengerszint emelkedése
Hatmillió egyiptomi otthonát fenyegeti a Földközi-tenger szintjének emelkedése, mely az évszázad végéig elérheti az egy métert is. Erre Hamdi al-Huszeini Kalifa, az ország mezőgazdasági minisztériumának kutatója figyelmeztetett a napokban. A teljes cikk itt olvasható.
Takarítottunk!
Megint eltelt egy év, már harmadik éve, hogy az Önkormányzat szervezésében megpróbáltuk megtisztitani az utcákat, tereket az eldobált szeméttől. Egyesületünk a Hernád táblától az Euroringig szedte a szemetet. Nagy meglepetésünkre nagyon sok volt. Nem értem az embereket, ha addig elfért a kocsiba, vagy kerékpáron a szemét, akkor miért kell eldobálni, és nem a legközelebbi kukáig…
Május 1.
Reggelt úgy kezdtük, hogy feldiszítettük a község májusfáját, vagy inkább kerekét.Délután pedig a Tájháznál ünnepeltük a munka ünnepét. Jó hangulatban telt ez a nap is, mint mindig. Köszönöm azoknak, akik részt vettek ezen a rendezvényen is. Az ennivalóról mindenki maga gondoskodott, a jó hangulatról pedig Kovács Jani. Köszönjük!
Parlagfű elleni védekezés
A következő hír a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjáról származik. Kérünk mindenkit, hogy figyeljen oda a portájára, és gondoskodjon róla, hogy ezeket a bírságokat ne kelljen kifizetnie.

