Nyugdíjas kirándulás

Mint minden évben  szokássá vált, hogy a nyugdíjasok 3 napra elmennek az országba valahová kirándulni, nem volt ez másként most sem.

Nagyon jó kirándulás volt, mint általában mindig. Első nap megálltunk Szarvason az Arborétumnál, ami nagyon szépen fejlődik. Egyre érdekesebb dolgokkal fejlesztik. Most a számunkra újdonság a mini Magyarország makettpark volt. Nem tudtuk az egész arborétumot bejárni, de a makettparkot igen. Nagyon szép és látványosan építették meg. Mi már voltunk egy hasonlóba, de össze sem hasonlítható a kettő. Voltunk hajókázni is, ami nagy élmény volt, mivel egy olyan kapitánnyal utaztunk, aki nagyon vidáman adta elő a látnivalókat, így mire végére értünk, sokat nevettünk. Nagyon jó volt hajókázni a Körösön. Felejthetetlen élmény. Utána még elmentünk Békéscsabára is, ott várost néztünk. Onnan pedig Gyulára mentünk a Fodor Halászcsárdába. Elmondhatjuk, hogy nagyon szépen fel van újítva, kívül-belül. Hangulatos Hotel lett belőle.




Második napon kisvonattal körülvittek bennünket a városon, így láthattuk Gyula nagy részét. Voltunk az Almásy-kastélyba, ahol idegenvezető megmutatta mi volt abban az időben. Ez is nagyon érdekes tárlatvezetés volt, mivel itt megtudhattuk az is, hogy már Almásy gróf idejében is volt csokoládé, és senki nem találná ki, hogy Tibi csokoládé volt a neve, a fia után nevezte el. És már abban az időben is ebben a kastélyban nagyon sok finomságot ettek, ami ma is szokás még.  

A gyulai vár is szépen fel van újítva, ahol színház is van, meg esküvőket, nagyobb rendezvényeket tartanak benne.  



Ezek után a programok után, mindenki azt csinálhatott, amit akart. Egy páran elmentünk megáztattuk magunkat a Várfürdőbe, a többiek sétáltak és várost néztek. Este szokásunkhoz híven még egy kis mulatságot is rendeztünk Kovács Jani húzta a talpalá valót. 

Svédasztalos reggeli és vacsora várt bennünket, így mindenki azt ehetett, amit akart. Nagyon finom volt. 

Harmadik nap pedig ellátogattunk Kondorosra és Rózsa Sándorral együtt ebédeltünk. Hangulatos vendéglő és múzeum várt bennünket. Visszaadta azt a hangulatot, ami abban az időben volt. 

De ezzel még nem telt el a nap, mert Szolnokon is voltunk a Tisza partján, ahol nagyon érdekes látnivalók voltak. Főleg a gyalogos híd tett jó benyomást a rajtuk átkelőknek, mert ilyent még nem láttak. 

Ezzel vége volt a háromnapos kirándulásnak, ahol mindenki jól érezte magát. Dávid Zoltán gondoskodott róla, hogy szerencsésen megjárjuk ezt a 3 napot.




nné


Similar Posts

  • 22. Falunap

    Elérkeztünk a 22. Hernádi Falunaphoz. Egyesületünk is részt vett rajta, mint eddig minden évben.  Az idén is egy gyereksarok programban vettük ki részünket. A gyerekeket elrepítettük tündérországba, ahol különböző feladatokat kellett megoldaniuk. Nálunk a jól megszokott kirakós játék, memória játék volt, mely nagyon tetszett mindenkinek. Sok-sok ötletes dologgal kellett nekik megbirkózni, de nagyon lelkiismeretesen és…

  • Kutyák farsangja!

    „Ha egy kutya egyszer úgy döntött, hogy szeret téged, akkor mindig és mindaddig szeretni fog, amíg csak élsz. Szinte lehetetlen rábírni arra, hogy meggondolja magát.Tor Age Bringsvard” Az új menhelyen nagyon megindult az élet, a nagyszabású megnyitó után, most farsangot tartottak a kutyáknak.El lehet mondani, hogy aki ott volt, nagyon jól érezte magát, nemcsak beöltöztek…

  • Majális

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület a Nyugdíjas Egyesülettel közösen a Tájháznál 3. alkalommal rendezte meg a majálist. Ebben az évben az Örökség Egyesület is csatlakozott hozzánk. Májusfa állítással kezdtük, majd nyársalással folytattuk. Batyus buli volt, ami nagyon jól sikerült. A jó hangulatról Kovács János gondoskodott, de most Takács Lívia is szórakoztatott bennünket furulyájával. Köszönjük…

  • Falunap 2013

    2013.augusztus 3-án hangos zeneszóra ébredt Hernád lakossága. A zenés ébresztő a Falunap kezdetét jelezte, eszébe juttatva azoknak is ezt – a település életében fontos eseményt – akik netán elfelejtkeztek volna róla. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők sok szórakoztató programmal várták az  érdeklődőket. Megtelt a Búcsú tér sátrakkal, ernyőkkel, bográcsokkal, és lassacskán emberekkel is, bár…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük