Similar Posts
A 2018-as év programjai
Elkészült egyesületünk 2018-as évi programnaptára, melyet a jobb oldali menüből is el lehet elérni.
Falunap varázsa
Megértük a 26. falunapot is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kint volt, mint már évek óta mindig. Az időjárás is kedvezett, mert nem esett az eső, habár ennek ellentéte, hogy nagyon meleg volt. Délután voltak programok, melyek minden korosztály kielégítésére szolgált. Nem hiszem, hogy volt olyan, akinek a sok műsor közül valamelyik ne…
Nyugdíjas buli
Mint minden évben, az idén is meghívást kaptam a Nyugdíjas Egyesület névnapi, születésnapi bulijára. A nyugdíjasok most is kitettek magukért. Finom uzsonnával, sokféle süteménnyel vártak mindenkit. A jó hangulatról Kovács János és Kisjuhász Feri bácsi gondoskodott. Nagyon vidáman telt a délután. Ezúton is kívánok a következő isézettelboldog születésnapot! Ezzel az idézettel pedig boldog névnapot kívánok!…
Tavaszi falutakarítás
Az elmúlt két évben volt már tavaszi falutakarítás. Az idén március 7-én (szombaton) 08.00 – 10.00 között fogjuk a belterületi és külterületi utak mellett a szemetet szedni. Az idén is utcákra, utakra osztjuk be jelentkezőket. Aki szeretne részt venni az idei falutakarításban, kérjük, jelezze a 29/374-122-es telefonszámon vagy az onkormá[email protected] e-mail címen. A takarítás napján…

