Gyermeknap


Mint minden évben, az idén is kint voltunk az iskola által rendezett gyermeknapon.
Ebben az évben mi nem feladatokat adtunk a gyermekeknek, hanem elmentünk kerékpárral „Vaddisznólesre”.

Hernádon van egy család, akik vaddisznó neveléssel foglalkoznak, Cserepkei Gáborék megengedték, hogy meglessük a vaddisznókat. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és kitűnő idegenvezetést is kaptunk. Nagy területen vannak a vaddisznók. Vannak, amelyek külön el vannak kerítve, így szerencsésen láttunk rengeteg vaddisznót, amit a képeken is lehet látni.  

Nagy élmény volt a gyerekeknek. Visszaérkezésünk után kaptak mindnyájan paprikáskrumplit ebédre, amelyet a Pálóczi Horváth István Vendéglátos tanulói készítettek. Nagyon finom volt. Utána még különböző műsorokkal szórakoztatták a gyermekeket.

Nagyon jó időt fogtunk ki, így leégve, egy kicsit fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva mentünk haza.

Similar Posts

  • Eszem a zúzádat

    Már évek óta megrendezésre kerül az Örökség Egyesület által szervezett gasztró rendezvény, amelyen a civil szervezetek vesznek részt. Főzünk valamilyen ételt, amit közösen megeszünk.  Egyesületünk tárkonyos ragulevest készített csirkéből. Azt hiszem nagyon jól sikerült, mert elfogyott mind.  De Tiszai mama jóvoltából volt kenyérlángos is. Kaptunk almát Károlyi Mihály felajánlása, nagyon finom volt az is.Kóstoltunk a többi…

  • Falunap 2016

    Nagyközségünk legnagyobb rendezvényén vagyunk túl. Már a 24. Falunap került megrendezésre, és 16. éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kint várja a látogatókat.    Mindig megpróbáltunk a nevünkhöz hűek maradni, és olyan programokat kínálni a kilátogatók számára, ami kötődhet a környezetvédelemhez, faluszépítéshez, vagy játékos formában hívtuk fel a figyelmet, hogyan gyűjtsék a…

  • Komárom-Szentpéteren jártunk

    Nagy megtiszteltetés ért, hetvened magammal részt vehettem Komárom-Szentpéteren a 15. Falunapjukon. Szentpéter egy kis település a Felvidéken, mely testvérközségünk már évek óta.„Komáromszentpéter (szlovákul Svätý Peter, korábban Dolný Peter, általánosan használt nevén Szentpéter) község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban található.2001-ben 2621 lakosából 1930 magyar és 675 szlovák volt.Az 1332-ben épült Szent Péter-templom mellett létesült, ekkoriban…

  • 25 év

    Hivatalos voltam a Nyugdíjas Egyesület 25. születésnapjára. Mindig nagy élmény velük tölteni az időt, nem történt ez másként most sem. Köszönöm nekik a meghívást. Egy pár képpel is, hogy milyen volt a hangulat, megtöltöttük a Szluka Éttermet. Mindenki ott volt, aki alapította az Egyesületet 25 éve, meg természetesen az új tagok is, akik maguk sem…

  • Környezetvédők a gyermeknapon

    2013.május 31-e örömünnep volt a hernádi általános iskolások számára. A gyermeknap alkalmából szabadnapot kaptak, ami azt jelentette, hogy tanulás helyett szórakozással, játékkal, versenyekkel tölthették az időt. Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes, a Búcsútér helyett a suli épületében tartották meg a rendezvényt, de ez nem vette el senki kedvét, egész délelőtt jó volt a…

  • Falunap

    Elérkeztünk a 19. falunaphoz, amelynek Egyesületünk  hatodik éve aktív részese. Minden évben kitalálunk valami újat, amivel odavonzzuk pavilonunkhoz a falunapra látogatókat.Ebben az évben csemegekukoricát főztünk és azt osztogattuk, nagy sikerrel. Sokkal több kukoricát tudtunk volna szétosztani, mint amennyivel készültünk. A főzőversenyre is beneveztünk. Tiszai Zoltánné tárcsán sütött bepácolt csirkecombot, mellhúst, krumplit, hagymát. Károlyi Mihály és…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük