Környezetvédők a gyermeknapon


2013.május 31-e örömünnep volt a hernádi általános iskolások számára. A gyermeknap alkalmából szabadnapot kaptak, ami azt jelentette, hogy tanulás helyett szórakozással, játékkal, versenyekkel tölthették az időt. Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes, a Búcsútér helyett a suli épületében tartották meg a rendezvényt, de ez nem vette el senki kedvét, egész délelőtt jó volt a hangulat.

A nagy eseményből mi, a Környezetvédő-és Faluszépítő Egyesület tagjai sem akartunk kimaradni, így a rendőrök, tűzoltók, mentősök, nagycsaládosok mellett bevállaltuk az egyik állomást. Arra voltunk elsősorban kíváncsiak, ezért a pontozandó feladat is arról szólt, hogy mennyire ismerik a gyerekek a keletkezett hulladékokat, szét tudják-e válogatni azokat, (papír, fém, fehér üveg, színes üveg, veszélyes hulladék.), látják-e a szelektív gyűjtés fontosságát. Emellett totót tölthettek ki, puzzlét rakhattak össze, mindezt természetesen csapatmunkával. Úgy láttuk, mindannyian szívesen és élvezettel játszottak, (játszva lehet a legtöbbet tanulni, főleg gyerekkorban) és az eredmény sem volt rossz, elég ügyesen, egy-egy esetben csaknem hibamentesen válogattak. Mi, felnőttek is jól éreztük magunkat, reméljük, megint sikerült  egy lépéssel közelebb juttatni a jövő nemzedéket a  környezettudatos viselkedéshez.

Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, jövőre ismét számíthatnak ránk.
 

Zsadányi Lászlóné

Similar Posts

  • Föld Napja Hernádon

    2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára. Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen „Tegyünk…

  • Hernádi Ősz

    Évek óta részt veszünk a Hernádi Ősz programjain. Nem volt az másként most sem a gasztronómiai rendezvényen a többi civil szervezettel együtt ott voltunk mi is. Egyesületünk tagjai közösen főzött egyik tagunknál Holi Mihálynénál tejfölös csirkét nokedlivel. Este pedig a közös asztalra tettük és közösen a többi civil szervezettel elfogyasztottuk. Nagyon jó hangulatú volt. A…

  • Környezetvédelem Hernádon

    Fenti címmel hirdette meg az őszi nagytakarítást a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület Hernád Község Önkormányzatával közösen. Nagy örömünkre az akció várakozáson felül jól sikerült. A környezetvédelmi akció egész héten zajlott, mert komplex módon közelítettük meg a feladatot: a takarításon kívül nagy hangsúlyt fektettünk a szemléletformálásra és a felvilágosításra is. Az óvodában játékos formában, az…

  • Hernádi Nyugdíjas Egyesület 30 éve

    1986-ban egy tenni akaró pedagógus, először csak olyan emberekre gondolt, akik összejönnek időnként és megbeszélik a kertészkedéssel felmerülő gondjaikat, tapasztalatokat váltanak, majd később ez annyira formálódott, hogy időnként  családostól is ott voltak, majd batyus bulikat szerveztek, ami mindig nagyon jól sikerült. Végül a kertbarátok, nyugdíjas klubbá alakult. Egészen 1988-ig, amikor elköltözött Kecskemétre és átadta a…

  • Falufarsang 2012

    A Nyugdíjas Egyesület már harmadik éve rendezi meg a falufarsangot (télbúcsúztató felvonulást). Ebben az évben is sikeresen túl vagyunk rajta. Nagyon ötletes jelmezekben vonultak fel. Az Illés bábut kiskocsin húzták maguk után, melyet nagy siratás közepette égették el, mellyel a tél temetését szimbolizálták. Egy kis információ, miért is ünnepeljük a farsangot >>

  • Diáknap 2019.

    Már 4. éve, hogy megrendezésre kerül az Általános Iskola szervezésében a diáknap. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is egy állomás volt. Ebben az évben kosárlabda palánkok hálójába kosarakat tettünk és abba kellett beletalálni könnyű kis műanyag labdákkal. A gyerekek nagyon élvezték. Természetesen mi is, mert nagyon igyekeztek a gyerekek, hogy sikerüljön ezeket a könnyű…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük