Környezetvédők a gyermeknapon
2013.május 31-e örömünnep volt a hernádi általános iskolások számára. A gyermeknap alkalmából szabadnapot kaptak, ami azt jelentette, hogy tanulás helyett szórakozással, játékkal, versenyekkel tölthették az időt. Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes, a Búcsútér helyett a suli épületében tartották meg a rendezvényt, de ez nem vette el senki kedvét, egész délelőtt jó volt a hangulat.
A nagy eseményből mi, a Környezetvédő-és Faluszépítő Egyesület tagjai sem akartunk kimaradni, így a rendőrök, tűzoltók, mentősök, nagycsaládosok mellett bevállaltuk az egyik állomást. Arra voltunk elsősorban kíváncsiak, ezért a pontozandó feladat is arról szólt, hogy mennyire ismerik a gyerekek a keletkezett hulladékokat, szét tudják-e válogatni azokat, (papír, fém, fehér üveg, színes üveg, veszélyes hulladék.), látják-e a szelektív gyűjtés fontosságát. Emellett totót tölthettek ki, puzzlét rakhattak össze, mindezt természetesen csapatmunkával. Úgy láttuk, mindannyian szívesen és élvezettel játszottak, (játszva lehet a legtöbbet tanulni, főleg gyerekkorban) és az eredmény sem volt rossz, elég ügyesen, egy-egy esetben csaknem hibamentesen válogattak. Mi, felnőttek is jól éreztük magunkat, reméljük, megint sikerült egy lépéssel közelebb juttatni a jövő nemzedéket a környezettudatos viselkedéshez.
Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, jövőre ismét számíthatnak ránk.
Zsadányi Lászlóné
