Föld Napja Hernádon

 2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára.

Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen


Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért”

címmel nagyközségünk főbb útjain

szemétszedési akciót szervezett, nagy sikerrel.

Ebben az évben szülői engedély is kellett a szemétszedéshez, de mint mostanában mindig, most is pozitívan álltak hozzá a lakosság részéről, mert engedélyt adtak gyermekeiknek, hogy részt vegyenek ezen a fárasztó rendezvényen. A Magyar Közút Nomprofit Zrt jóvoltából kaptunk kesztyűt, zsákot, láthatási mellényt, így nekünk


annyi volt a dolgunk, hogy felszedjük a mások által eldobált szemetet. A szemetet is elviszi a Közút, így arra sem lesz gondunk, hogy mit csináljunk az összegyűjtött szeméttel. Nagyon szépen köszönjük nekik ezt a sok segítséget.

Örömmel állapítottuk meg, hogy az évek folyamán csak ragad valami a lakosságra is, mert egyre kevesebb szemetet kell összeszednünk, habár azért volt munkánk bőven. Több mint 110-en voltunk, gyerekek, pedagógusok, nyugdíjasok, szülők közösen. Kb 2 teherautónyi szemetet szedtünk össze. Igaz biztosan találtunk volna, ha bemegyünk az erdőkbe is, de hát erre nem volt időnk, hiába voltunk olyan sokan.

Mióta csatlakozunk a Közút felhívásához, most kellett a legkevesebb szemetet összeszednünk. Legelőszőr 10-12 utóval kellet nekik elszállítani, tavaly még 5-tel.

Reméljük, jövőre már teljesen mást csinálhatunk ezen a napon.



Föld napja Hernádon videó >>

 

Találtam a a Wikipédián egy angol verset, remélem jól fordítottam le, amit a Föld Napjára írtak himnuszként.

A Föld napja himnusza

Joyful joyful we adore our Earth in all its wonderment
Simple gifts of nature that all join into a paradise
Now we must resolve to protect her
Show her our love through out all time
With our gentle hand and touch
We make our home a newborn world
Now we must resolve to protect her
Show her our love through out all time
With our gentle hand and touch
We make our home a newborn world

(Az Örömóda dallamára)

Pár mondat, hogy miért is kezdődött el ez a mozgalom!

Örömteli örömteli imádjuk a Földünket a csodálkozása egészében
A természetnek az egyszerű ajándékai, amihez minden csatlakozik egy mennyországba
Most nekünk el kell határoznunk, hogy védjük őt
Keresztül megmutatja neki a szeretetünket kint minden idő
A finom kezünkkel és érintésünkkel
Csináljuk az otthonunkat egy újszülött világ
Most nekünk el kell határoznunk, hogy védjük őt
Keresztül megmutatja neki a szeretetünket kint minden idő
A finom kezünkkel és érintésünkkel
Csináljuk az otthonunkat egy újszülött világ
(Az Örömóda dallamára)

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata:

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következő jelentős esemény, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon.

2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára.


Köszönetet kell mondjak mindenkinek aki velünk tartott: Az Általános Iskola igazgatónőjének, tanárainak, diákjainak, a szülőknek, hogy elengedték gyermekeiket, a Nyugdíjas Egyesület tagjainak, akik megint nagyon kitettek magukért, a Polgármesterasszonynak, aki sok teendője mellett ránkszánta a délelőttjét, hogy velünk tartson és nem utolsó sorban Liga Mihálynak, aki videóra vette az eseményt és Berczi Editnek, aki ismét vállalta a riporter szerepét.


Az egész Környezet és Faluszépítő Egyesület nevében köszöni

Nagy László Sándorné elnök

  

Similar Posts

  • Jótékonysági est

    Hernád Község Önkormányzata, a Samba Táncsport Szabadidő és Kulturális  Egyesület, valamint az Örökség  Egyesület a többi hernádi civil szervezet  támogatásával jótékonysági estet szervez 2010. július 3-án (szombaton) 18 órai kezdettel a hernádi Általános Iskola Tornacsarnokában(Hernád, Fő u. 150.) A belépőjegy 1000 Ft-ba kerül. Megvásárlója jogot nyer arra, hogy megtekintse az előadást, illetve a belépőjegy teljes…

  • Farsang

    Megkezdődött a báli szezon. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy 2 farsangi mulatságon is részt vehettem. Az iskolások ismét kitettek magukért ötletesnél ötletesebb jelmezeket találtak ki és pörgősen teltek a bemutatók. Nagyon örülök, hogy évről évre ötletesebbnél ötletesebb jelmezekkel lepik meg a közönséget. A nyugdíjasok is kitesznek magukért, pedig ebben az évben még az idő sem…

  • Diáknap 2019.

    Már 4. éve, hogy megrendezésre kerül az Általános Iskola szervezésében a diáknap. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is egy állomás volt. Ebben az évben kosárlabda palánkok hálójába kosarakat tettünk és abba kellett beletalálni könnyű kis műanyag labdákkal. A gyerekek nagyon élvezték. Természetesen mi is, mert nagyon igyekeztek a gyerekek, hogy sikerüljön ezeket a könnyű…

  • Falunap

    A falunapon, ami már nagykorúvá vált, ismét részt vettünk. Már 6. éve, hogy a Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is állít pavilont, ami alatt szórólapokkal, felvilágosításokkal, totókkal, kirakós játékokkal várjuk a látogatókat. Ebben az évben is vártuk újdonságokkal a hozzánk látogatókat. Két éve zöldségsalátákat készítettünk, tavaly gyümölcssalátákat. Ebben az évben friss gyümölccsel és főtt kukoricával, virágmaggal,…

  • Tanévzáró 2012.

    Először is hagy kezdjem azzal, hogy hálás köszönetet mondjak az iskola Igazgatóasszonyának, Igazgatóhelyettes asszonyának és a nevelőknek, hogy minden programunkon aktívan kiveszik a részüket, és erre ösztönzik tanítványaikat is.Nagyon köszönöm a diákoknak, hogy több mint 130.000 db PET-palackot gyűjtöttek össze, ezen kívül 22.000 db fém dobozt. Köszönet azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, ismerősöknek, rokonoknak is, akik…

  • December 3.

    A Nyugdíjas Egyesület ebben az évben is december elején tartotta évzáró buliját, amire én is kaptam meghívót. Mint minden évben most is nagyon jól éreztem magam, mert a nyugdíjasok még tudják, hogy kell mulatni, hangulatot csinálni. A hangulatot a Silver Együttes is fokozta a talpalávaló zenével. Nagy örömünkre a Falumikulás sem hagyott ki bennünket. Úgy…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük