December 3.


A Nyugdíjas Egyesület ebben az évben is december elején tartotta évzáró buliját, amire én is kaptam meghívót.

Mint minden évben most is nagyon jól éreztem magam, mert a nyugdíjasok még tudják, hogy kell mulatni, hangulatot csinálni. A hangulatot a Silver Együttes is fokozta a talpalávaló zenével.
Nagy örömünkre a Falumikulás sem hagyott ki bennünket. Úgy gondolta, hogy az idős gyerekeket is meglátogatja és megajándékozza.

Köszönöm a szép estét.

Similar Posts

  • Gyermeknap

    Első alkalommal került megrendezésre a falugyermeknap, melyen egyesületünk is aktívan részt vett. Rengeteg szervezéssel, munkával, de végül is összejött a gyermeknap. Akik résztvettek rajta, nagy lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Egyesületünk egy sziget volt a „Kalóztörténetben”. Az iskola volt a „Reménytelenség szigete”, az óvoda volt a „Nyugalom szigete”, a Művelődési Ház a „Sötétség barlangja”.  A tíz…

  • Környezetvédők a gyermeknapon

    2013.május 31-e örömünnep volt a hernádi általános iskolások számára. A gyermeknap alkalmából szabadnapot kaptak, ami azt jelentette, hogy tanulás helyett szórakozással, játékkal, versenyekkel tölthették az időt. Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes, a Búcsútér helyett a suli épületében tartották meg a rendezvényt, de ez nem vette el senki kedvét, egész délelőtt jó volt a…

  • Gyermeknap 2012.

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már évek óta csatlakozik az iskola által szervezett gyermeknaphoz. Ebben az évben sem volt ez másként. Tavaly vaddisznólesen voltunk, idén pedig versenyt hirdettünk rollerrel és gördeszkával. A gyerekeknek nagyon tetszett.  Nagyon jól sikerült napon vagyunk túl. A gyerekek lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Igaz az idő nem igazán kedvezett nekünk,…

  • Élményem!

    Meghívást kaptam a Nyugdíjas Egyesülettől évzáró rendezvényükre. Azt mondhatom róla, hogy a fiatalok tanulhatnának tőlük összetartást, fiatalos lendületet, ötletgazdagságot. Kortól és nemtől függetlenül. Nagyon gazdag programmal lepték meg egymást, kifogyhatatlan volt az ötletük.Már évek óta jelen vagyok ezen a rendezvényen, évről évre gazdagabb a repertoárjuk. Nem panaszkodnak, hanem nagyon jó hangulatot teremtenek. Itt is köszöntöm…

  • Gyereknap 2016

    Már harmadik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is képviselteti magát a gyermeknapon, ami most más keretek között zajlik, mint régen. Sok érdekes programmal készültünk erre a napra. Szombat délután lévén, aránylag elég sokan eljöttek a gyerekek.  Mi ügyességi játékkal készültünk, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. Fel volt akasztva egy keretre 3 féle…

  • Kiskunmajsa levendulavirágzás

    Eredetileg Szőregre készültünk, de menet közben a tagság úgy döntött, hogy inkább Kiskunmajsára menjünk levendulát szedni. Nagyon sok programmal várták az odalátogatókat. Sikerült megint megtölteni a buszt is, így 49 fővel mentünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Lehetett levendulát szedni, lehetett kézműves termékeket venni, de aki megnézte és úgy döntött, elmehetett fürödni is. Nagyon finom kenyeret…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük