Mikulás


Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást.

Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot.
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta.
A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a Mikulásnak, ahol sok-sok ajándékot osztottak ki.

Similar Posts

  • Ezt is megértük!

    Eljött a XX. hernádi falunap. Nagy aggodalommal készült minden résztvevő, mivel a hagyományokkal szakítva, nem vasárnap, hanem szombaton került sor a megrendezésére. Már pénteken sátrak nőttek ki a földből. Lázas izgalommal vártuk a szombat reggelt. Hogy fog sikerülni, egyáltalán leszünk-e elegen kint a téren? Károlyi Mihály cikkének folytatása >>

  • Gasztronómiai rendezvény

    Mint már évek óta, ebben az évben is meghívást kaptunk az Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület gasztronómiai rendezvényére. Volt már hagyományőrző disznóvágás, libapucolás, csirkeétel. Ebben az évben minden Egyesületnek magyaros ételt kellett főznie. Az Örökség Egyesület szürke marhából főzött pörköltet, a Nyugdíjas Egyesület libából gulyáslevest, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete marhapörköltet, a Motoros Hungary Egyesület kakaspörköltet….

  • Diáknap

    „…hogy vagy az észnek világosodását, vagy a szívnek nemesedését, vagy legalább amannak élesedését, ennek érzékenyülését és eggyáltallyában a helyes ízlésnek terjedését eszközöllye.”  Verseghy Ferenc” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebben az évben is részt vett a Diáknapon.   Igaz az időjárás nem kedvezett túlságosan a kinti programoknak, de mi jól elvoltunk az egyik tanteremben….

  • Budapesten jártunk

    Már régebb óta szó volt róla, hogy meg kellene látogatnunk a Szépművészeti Múzeumot, amit összekötöttünk a várbeli sétával is. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy jó kis program volt Múzeumban rengeteg festmény van, melynek csak egy töredékét láthattuk az 1 óra alatt. Nyugdíjas Egyesület szervezte, de a Környezetvédő Egyesületből is ott voltunk jó páran. Emlékeimben élt egy…

  • Komárom-Szentpéren jártunk

    Ebben az évben is meghívást kaptunk a szentpéteri falunapra, melyen az egyesületünk is képviseltette magát 5 fővel. Szentpéter egy kis falu Szlovákiába, mely nagyon szép helyen van. Mint minden évben, most is nagy szeretettel vártak bennünket. Először megnéztünk egy 1000 éves borpincét, majd megkoszorúztuk az 1947-48-ban meghalt magyar honfitársaink emlékművét. Finom ebéd után kezdődött a…

  • Élményem!

    Meghívást kaptam a Nyugdíjas Egyesülettől évzáró rendezvényükre. Azt mondhatom róla, hogy a fiatalok tanulhatnának tőlük összetartást, fiatalos lendületet, ötletgazdagságot. Kortól és nemtől függetlenül. Nagyon gazdag programmal lepték meg egymást, kifogyhatatlan volt az ötletük.Már évek óta jelen vagyok ezen a rendezvényen, évről évre gazdagabb a repertoárjuk. Nem panaszkodnak, hanem nagyon jó hangulatot teremtenek. Itt is köszöntöm…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük