Az állatok világnapja


Már hatodik éve, hogy megrendezésre került az állatok világnapja alkalmából az iskolások és óvodások részére rajzpályázat.

Ebben az évben sem volt másként. 84 alkotás érkezett, melyen az idén az év madarát, az Egerészölyvről kellett rajzot készíteni. Elmondhatjuk, hogy az óvodások és iskolások is nagyon jól oldották meg a feladatot, melyhez szívből gratulálunk.

Idén szakítottunk a hagyományokkal is, mivel nagyon nehéz lett volna rangsorolni az alkotásokat, így mind a 84 alkotást díjaztuk. Nem nagy ajándékkal, de mindenki egyforma ajándékot kapott, és oklevelet, melyet eltehetnek emlékbe.
Az óvodások nagyon szép műsort adtak elő, melyet külön köszönünk.
Hogy mindenki láthassa az oklevélből egy részletet bemutatunk.

Mindenkinek kívánunk további eredményes munkát!


Similar Posts

  • Az év madara

    2024-ben is megválasztották az év madarát. Ebben az évben a kerecsensólyomra esett a választás.  A faj 60 %-a hazánkban fészkel.„A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála.”„A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít, évente egyszer költ. A sziklafalak párkányain hollók fészkét,…

  • Helló május!

    Csanádi Imre: Májusdicsérő Május, mosolygó,békák torkát megoldó,gyöngyvirág-nyitogató,cserebogár-zúgató.Röptetsz madarat,meghozod a nyarat,pölyhös fecskét,fára cseresnyét! Ez régen a munka ünnepe volt, így mi is munkával ünnepeltünk. Reggel a Főtéren a község májusfáját állítottuk fel. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület tagjai pedig virágot ültetett az Önkormányzat elé, a volt Posta elé, és a temetőbe. Köszönjük Baranyi Alexandrának, és Kolák…

  • 2026-ban a kerti kakukkfű az év gyógynövénye

    A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2026-ban a kerti kakukkfüvet választotta az év gyógynövényének. A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) mediterrán eredetű gyógynövény, melynek virágzó hajtását Magyarországon is már évszázadok óta használják a gyógynövényként, illetve fűszerként. Hazánkban vadon előforduló, kisebb termetű rokon fajok közül elsősorban a keskenylevelű kakukkfű (Thymus serpyllum) gyógyászati felhasználása jellemző.

  • Május 1.

    Reggel 8-kor, mint évek óta mindig feldíszítettük a községünk májusfáját. Délután pedig a tájháznál tartottunk egy kis majálist. Sokan eljöttek, aminek nagyon örültünk. Kivételesen nem batyus majális volt, mint ahogy meghirdettük, hanem a Jaczina házaspár megvendégelt bennünket egy kis őzpörkölttel az 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Kívánjuk, még sok boldog évet érjenek meg együtt. Nagyon jól…

  • Május 1.

    2026-ban is megtartottuk a szokásos majálisunkat a Tájháznál. Ekkora sikere már régen nem volt. Habár mindig sokan szoktunk lenni, de ennyien még nem igazán.   A hangulat fergeteges volt. Erről Kovács Jani ismét gondoskodott, amit nagyon köszönünk neki.Olyan jó volt a hangulat, hogy még táncra is perdültünk.Nagyon szépen köszönöm, hogy ismét partnerek voltatok a sikeres lebonyolításban…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük