Föld Napja Hernádon

 2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára.

Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen


Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért”

címmel nagyközségünk főbb útjain

szemétszedési akciót szervezett, nagy sikerrel.

Ebben az évben szülői engedély is kellett a szemétszedéshez, de mint mostanában mindig, most is pozitívan álltak hozzá a lakosság részéről, mert engedélyt adtak gyermekeiknek, hogy részt vegyenek ezen a fárasztó rendezvényen. A Magyar Közút Nomprofit Zrt jóvoltából kaptunk kesztyűt, zsákot, láthatási mellényt, így nekünk


annyi volt a dolgunk, hogy felszedjük a mások által eldobált szemetet. A szemetet is elviszi a Közút, így arra sem lesz gondunk, hogy mit csináljunk az összegyűjtött szeméttel. Nagyon szépen köszönjük nekik ezt a sok segítséget.

Örömmel állapítottuk meg, hogy az évek folyamán csak ragad valami a lakosságra is, mert egyre kevesebb szemetet kell összeszednünk, habár azért volt munkánk bőven. Több mint 110-en voltunk, gyerekek, pedagógusok, nyugdíjasok, szülők közösen. Kb 2 teherautónyi szemetet szedtünk össze. Igaz biztosan találtunk volna, ha bemegyünk az erdőkbe is, de hát erre nem volt időnk, hiába voltunk olyan sokan.

Mióta csatlakozunk a Közút felhívásához, most kellett a legkevesebb szemetet összeszednünk. Legelőszőr 10-12 utóval kellet nekik elszállítani, tavaly még 5-tel.

Reméljük, jövőre már teljesen mást csinálhatunk ezen a napon.



Föld napja Hernádon videó >>

 

Találtam a a Wikipédián egy angol verset, remélem jól fordítottam le, amit a Föld Napjára írtak himnuszként.

A Föld napja himnusza

Joyful joyful we adore our Earth in all its wonderment
Simple gifts of nature that all join into a paradise
Now we must resolve to protect her
Show her our love through out all time
With our gentle hand and touch
We make our home a newborn world
Now we must resolve to protect her
Show her our love through out all time
With our gentle hand and touch
We make our home a newborn world

(Az Örömóda dallamára)

Pár mondat, hogy miért is kezdődött el ez a mozgalom!

Örömteli örömteli imádjuk a Földünket a csodálkozása egészében
A természetnek az egyszerű ajándékai, amihez minden csatlakozik egy mennyországba
Most nekünk el kell határoznunk, hogy védjük őt
Keresztül megmutatja neki a szeretetünket kint minden idő
A finom kezünkkel és érintésünkkel
Csináljuk az otthonunkat egy újszülött világ
Most nekünk el kell határoznunk, hogy védjük őt
Keresztül megmutatja neki a szeretetünket kint minden idő
A finom kezünkkel és érintésünkkel
Csináljuk az otthonunkat egy újszülött világ
(Az Örömóda dallamára)

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata:

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következő jelentős esemény, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon.

2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára.


Köszönetet kell mondjak mindenkinek aki velünk tartott: Az Általános Iskola igazgatónőjének, tanárainak, diákjainak, a szülőknek, hogy elengedték gyermekeiket, a Nyugdíjas Egyesület tagjainak, akik megint nagyon kitettek magukért, a Polgármesterasszonynak, aki sok teendője mellett ránkszánta a délelőttjét, hogy velünk tartson és nem utolsó sorban Liga Mihálynak, aki videóra vette az eseményt és Berczi Editnek, aki ismét vállalta a riporter szerepét.


Az egész Környezet és Faluszépítő Egyesület nevében köszöni

Nagy László Sándorné elnök

  

Similar Posts

  • 23. hernádi falunap

    Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai…

  • Mikulás

    Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást. Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta. A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a…

  • Falufarsang

    Kedves Ismerőseim! Február 19-én (vasárnap) lesz a Nyugdíjas Egyesület által kezdeményezett farsangi felvonulás, amely a Közösségi Háztól indul 15.30-kor. Akinek van kedve, beöltözhet, szívesen látnak mindenkit.Süteményt és némi innivalót is szívesen fogadnak.16-kor a Főtéren lesz a bővebb program, (ott égetik majd el a telet szimbolizáló szalmabábut). Mindenkit szeretettel várunk! (A kép a Csodavár Egyesület honlapjáról…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés, lomtalanítás

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 10. éve, hogy megszervezi a veszélyeshulladék-gyűjtését. Ebben az évben is sikerült meglepnie a lakosságnak azzal a nagy aktivitással, amit felhívásainkra tanúsítottak. Egy 1,5 tonnás autót küldtek a veszélyes hulladékért, és utána várhattuk, hogy érkezzen egy nagyobb is, mert a kisebb autóba nem fért bele, annyi mindent hoztak össze….

  • Környezetvédők falunapi programja

    Az idén is több érdekes programmal várjuk a falunapra kilátogatókat. Játszhatnak puzzle (kirakos) játékokkal, kiállítást is készítünk újrahasznosítható dolgokból. A pecásoknak is adunk ötletet, hogyan lehet házilag gilisztákat tartani, szaporítani. Paravánjainkon további tanácsokat láthatnak, mit lehet házilag készíteni az kidobásra ítélt hulladékból. Beneveztünk a főzőversenyre is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebben az évben…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük