23. hernádi falunap

Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület.



Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai között is. Ebben az évben különböző gyümölcsöket, zöldségeket daraboltunk apró kockákra, és ki kellett találni bekötött szemmel, hogy mit kóstol. A kisebb gyerekek nem igazán találták ki, hogy minek az ízét érzik, de a nagyobb gyerekek majdnem mindent felismertek. Jutalom: lufi és labda volt. Aki volt a pavilonunknál annak nagyon tetszett, és élvezték, örültek, ha sikerült 5 féléből 5-öt felismerni. Eddig már sok mindennel próbálkoztunk, de ezt a felismerő játékot egy nagyon jó játéknak találták.

Már előző években is többféle programot találtunk ki, egyik évben gyümölcssalátát kínáltunk, másikban főt kukoricával vártuk a pavilonunkhoz érkezőket. Volt olyan is, amikor totót kellett kitölteni, egyszer pedig puzzle játékot kellett kirakni. Minden évben változatos programokkal vártuk a pavilonunkhoz látogatókat. Eddig még mindig pozitív visszajelzést kaptunk. Talán jól csináljuk, amit csinálunk? 

Természetesen az idő, mint majdnem minden évben, nagyon kedvezett, mert nem esett az eső, sőt a nappal sem volt bajunk, azon kívül, hogy nagyon melegen sütött. Összességében azért elmondhatjuk, hogy egy jó, meleg, kellemes napon vagyunk túl.




Similar Posts

  • Nyugdíjas kirándulás

    Mint minden évben  szokássá vált, hogy a nyugdíjasok 3 napra elmennek az országba valahová kirándulni, nem volt ez másként most sem. Nagyon jó kirándulás volt, mint általában mindig. Első nap megálltunk Szarvason az Arborétumnál, ami nagyon szépen fejlődik. Egyre érdekesebb dolgokkal fejlesztik. Most a számunkra újdonság a mini Magyarország makettpark volt. Nem tudtuk az egész…

  • Diáknap

    „…hogy vagy az észnek világosodását, vagy a szívnek nemesedését, vagy legalább amannak élesedését, ennek érzékenyülését és eggyáltallyában a helyes ízlésnek terjedését eszközöllye.”  Verseghy Ferenc” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebben az évben is részt vett a Diáknapon.   Igaz az időjárás nem kedvezett túlságosan a kinti programoknak, de mi jól elvoltunk az egyik tanteremben….

  • Tavaszköszöntő „batyus majális”

    Már negyedik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület  május 1-jén majálist rendez a Tájháznál. Első alkalommal csak az Egyesület tagjai és a Nyugdíjas Egyesület tagjai közül jöttek el. Mára már kibővült az Örökség Egyesülettel is. Ebben az évben először csináltunk batyus majálist, így mindenki azt evett, amit hozott vagy helyben sütött. Nagy volt…

  • Kutyák farsangja!

    „Ha egy kutya egyszer úgy döntött, hogy szeret téged, akkor mindig és mindaddig szeretni fog, amíg csak élsz. Szinte lehetetlen rábírni arra, hogy meggondolja magát.Tor Age Bringsvard” Az új menhelyen nagyon megindult az élet, a nagyszabású megnyitó után, most farsangot tartottak a kutyáknak.El lehet mondani, hogy aki ott volt, nagyon jól érezte magát, nemcsak beöltöztek…

  • Csati – parti

    Mióta újra van szüreti felvonulás – a fő út végefelé a csatorna partján – mindig fogadjuk a felvonulókat. Nem volt az másként ebben az évben sem. A Zsolnai Misiéktől, a Gavló Feriékig, a Hmiró Zsolttól, a Szívosékig, az Ország  Zsolttól, a Nagy családig, a Kucsera Lászlóéktól, a Racskó Janibácsiig, mindenki összefogott és díszítettünk, zsíroskenyeret kentünk,…

  • Nyugdíjasokkal kirándultunk

    Ismét lehetőségünk volt, hogy 3 napos kirándulásra menjünk a nyugdíjasokkal. Elmondhatjuk, ismét nagy élmény volt. Első nap Zircen megnéztük az apátságot, mely leírhatatlanul gyönyörű, a könyvtárát is szájtátva néztük. Az arborétum is nagyon szép volt. Majd Bakonybélre buszoztunk, ahol az erdő közepén egy csodálatos szállodában töltöttük el az éjszakát, kiadós svédasztalos vacsorával. Második napi program…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük