Tekerj velünk!

„Az élet olyan, mint a kerékpározás.
Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk.
                                              (Albert Einstein)

Elmondhatjuk, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ismét túl van egy nagyon jól sikerült programján.




 
Mikor elindult a társaság a Polgármesteri Hivatal elől alig voltunk 15-en. Azért nem csüggettünk el, mert mire a kerékpározók kiértek az örkényi Horgásztóhoz, addigra voltunk 50-en. Nagy volt a jókedv, a gyerekeknek nagyon tetszett az a szép modern játszótér is, míg készült az ebéd, addig ők jót játszottak.
Lajosbányai Istvánnak köszönhetjük, hogy meglátogathattuk a Horgásztavat, és Turcsány Imrének a finom ebédet. Végül is nemcsak virsli került bele, hanem sokféle fűszer, meg kolbász is. Nagy László pedig meglepte a társaságot kovászos uborkával.

Mint minden rendezvényünkön, most is kegyes volt hozzánk az időjárás is, mert nem áztunk meg, sőt, még napozhattunk is. Ebéd után még jót beszélgettünk és elindultunk haza.

Lupsánné Kovács Eta – Biciklis induló

Hajrá fiúk,
vonz a messzeség,
hosszú az út,
a cél messze még!
Szilvakék az ég
forog a kerék.
Harsan a jel,
indul a csapat,
gyorsan teker
új sikert arat,
hajnalban kél,
perzsel már a Nap,
forró a szél,
verejték szakad:
bringára fel!
gyönyörű vidék,
barátra lel,
minden nemzedék:
Hajrá fiúk,
vonz a messzeség,
hosszú az út,
a cél messze még!
Szilvakék az ég
forog a kerék.
   

Similar Posts

  • Takarítási világnap

    Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…

  • Tavaszi nagytakarítás

    Azt hiszem a „Föld Napja” alkalmából a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nagyon sokat tett Községünk tisztábbá tételében, szépítésében, Földünk rendezettebbé tétele érdekében. A nagyon jól sikerült veszélyes hulladékgyűjtéssel április 9-én, „a begyűjtött e-hulladék mennyisége 2,6 tonna lett, plusz az italos doboz 60 kg”, az április 16-i tavaszi nagytakarítással, és április 20-ig tartó illegális hulladéklerakók…

  • Még vár ránk ez a Föld

    Először is hadd kezdjem azzal, hogy hálás köszönetet mondjak az iskola igazgatóasszonyának, igazgatóhelyettes asszonyának és a nevelőknek, hogy minden programunkon aktívan kiveszik a részüket, és erre ösztönzik tanítványaikat is.Nem utolsó sorban köszönöm a diákoknak, hogy több mint 80000 PET palackot gyűjtöttek össze. Ennyit tudnak újrahasznosítani, és nem az erdőben találjuk meg. Köszönet azoknak a szülőknek…

  • Bringatúra

    Már 12 éve, hogy ünnepeljük a Madarak és fák napját. Kezdetben az Idősek Napköziotthonában örvendeztettük meg az óvodásokkal a nyugdíjas otthonban lévőket, majd mikor megszűnt, akkor virágot ültettünk az Óvoda udvarára, majd ezen is változtattunk, így már harmadik éve, hogy a vacsi erdőben ünnepeljük e napot. Ebben az évben is kerékpártúrával emlékeztünk meg erről a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük