Bringatúra



Már 12 éve, hogy ünnepeljük a Madarak és fák napját. Kezdetben az Idősek Napköziotthonában örvendeztettük meg az óvodásokkal a nyugdíjas otthonban lévőket, majd mikor megszűnt, akkor virágot ültettünk az Óvoda udvarára, majd ezen is változtattunk, így már harmadik éve, hogy a vacsi erdőben ünnepeljük e napot.

Ebben az évben is kerékpártúrával emlékeztünk meg erről a jeles napról. Az időjárás megint kedvezett nekünk, mert ragyogó napsütésben élvezhettük a természetet, hallgathattuk a madarakat, sétálhattunk az erdőben.
Az idén babgulyással kedveskedtünk a résztvevőknek. Nagy sikere volt a túrának is és az ebédnek is. Nagyon jól érezte kicsi és nagy egyaránt magát. Vidám társaság gyűlt össze, jó volt a hangulat. A gyerekek is feltalálták magukat. Talán csak a legkisebb fáradt el egy kicsit…

 
Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, hogy Egyesületünkkel tartott, és velünk ünnepelte ezt a szép napot.
„1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Megünneplésének időpontja változó.”




Petőfi Sándor – Erdőben

Sötétzöld sátoros
Erdőben járok.
Kevély tölgyfák alatt
Szerény virágok.

A fákon madarak,
Virágon méhek.
Ott fönn csattognak, itt
Lenn döngicsélnek.

Nem rengedez sem a
Virág sem a fa;
Hallgatják a zenét
Elandalodva.

Vagy alszanak talán?
Elszenderedtek?…
Megálltam én is és
Mélán merengek.

Merengve nézek a
Patak habjára,
Melynek nyílsebesen
Rohan le árja;

Fut, mintha kergetné
A felleg árnyát,
A fellegét, amely
Fölötte száll át.

Ekként kergettelek,
Ifjúi vágyak!
Árnyak valátok, el
Nem foghatálak – –

Menj, menj, emlékezet!
El is feledtem,
Hogy e magányba én
Feledni jöttem.
 


Szalkszentmárton, 1846. április 10-24.




Similar Posts

  • Tövestől tépjük ki!

    Már hatodik éve, hogy elkezdtük a parlagfű ellen a küzdelmet. Meg kell jegyezzem, hogy minden évben csatlakoztunk az országos felhíváshoz, tavaly (2010) megnyertük a 4 milliós játszóteret is, amit majd az iskola udvarán fognak felállítani. Ebben az évben az Községi Önkormányzat felhívásához  csatlakoztunk, és nemcsak gyűjtöttük másfél hétig a parlagfüvet, de július 2-án több zsáknyi…

  • 10 évesek lettünk!

    „Ne használd az autódat, ülj drótszamárra!” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ezzel a szlogennel várja a 10. születésnapja megünneplésére 2010. október 9-én (szombat) délután 14 órára azokat a lakosokat, akik szeretnek kerékpározni, vagy csak erre az alkalomra, egy óra hosszára félre tudják tenni az autójukat és Hernád területén egy túrát tenne.A túra kb 10…

  • Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről

    A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Túl vagyunk 2 programunkon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt felhíváshoz már 3. éve csatlakozva, sikerült 3 fuvar illegális szeméttől megszabadulni. Köszönet a közmunkásoknak, hogy segítettek összegyűjteni azt a sok szemetet.Sajnos erről kép nem készült elnézést kérünk. 2010. április…

  • Madarak és fák napja

    Egyesületünk már évek óta kerékpártúrával ünnepli meg a Madarak és Fák Napját. Nagy örömünkre egyre többen csatlakoznak hozzánk. Ebben az évben 45-en voltunk. Idén nem mentünk messzire, csak a hernádi Vadászházhoz. Ismét nagy főzés volt, székelykáposzta. Nagy sikere volt, mert mind elfogyott, pedig 50 főre főztünk. Nagyon vidám, jó hangulat volt, jót beszélgettünk, énekeltünk, meg…

  • Még vár ránk ez a Föld

    Először is hadd kezdjem azzal, hogy hálás köszönetet mondjak az iskola igazgatóasszonyának, igazgatóhelyettes asszonyának és a nevelőknek, hogy minden programunkon aktívan kiveszik a részüket, és erre ösztönzik tanítványaikat is.Nem utolsó sorban köszönöm a diákoknak, hogy több mint 80000 PET palackot gyűjtöttek össze. Ennyit tudnak újrahasznosítani, és nem az erdőben találjuk meg. Köszönet azoknak a szülőknek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük